Az Ellátási lánc menedzsment mesterképzésen, valamint egyéb szakokon logisztikai ismereteket tanuló egyetemisták a Trans-Sped fenntarthatóságot és környezetvédelmet célzó fejlesztési terveiről tudhattak meg újdonságokat a karon tartott előadáson. Felföldi János, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Alkalmazott Informatika és Logisztika intézet igazgatója kiemelte, hogy igyekeznek minél naprakészebb gyakorlati információkkal bővíteni a hallgatók tudását és közelebb hozni hozzájuk a szakmát.
- Nagyon jó kapcsolatunk van évek óta a céggel, ezt a szoros együttműködést erősíti a mostani interaktív tájékoztató is. Ezeken az alkalmakon nem csak az oktatóktól, hanem a gyakorlati szakemberektől is megismerhetik a logisztika aktualitásait a fiatalok, így jobban átláthatják a jövőt meghatározó legújabb trendeket, elvárásokat, stratégiákat. Mindez erősítheti a képzésünket és illeszkedik a gyakorlatorientált oktatási portfóliónkba is – mondta az intézetigazgató.
Szántó Lajos, a Trans-Sped Kft. vámigazgatója hangsúlyozta, hogy a stratégiai célokkal összhangban kiemelt figyelmet fordítanak a környezet megóvására, ezzel arányosan kell kiszolgálni a partnerek igényeit. A következő hét évben világszínvonalú logisztikai szolgáltatásra törekszik a cég.
- Meg kell újítani a logisztika rendszerét, energiatakarékos megoldásokra van szükség, például az intermodális szállítmányozás fejlesztésére, a robotizált rakodás elterjesztésére és csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást. Ahhoz, hogy zöldebbek legyünk, vonzóvá kell tenni mindezt a piacon is, ami nagyon lassú folyamatnak tűnik. Most kell befektetni a jövőbe, különben nem lesz változás – fogalmazott a vámigazgató.
Az előadást követően a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatói megnézhették és ki is próbálhatták azt a kamiont, amit a vállalat újonnan alkalmaz a környezetbarát logisztikai feladatok ellátására.
Sajtóközpont - BZ
Szakmai aktualitásokkal, a fenntarthatóság és a szállítmányozás kihívásaival ismertette meg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar logisztikai területen tanuló hallgatóit a Trans-Sped Kft. A szállítmányozással foglalkozó cég és az intézmény együttműködésének köszönhetően az egyetemisták kipróbálhatták a cég gazdaságossági kritériumoknak is megfelelően átalakított, teljesen elektromos meghajtású kamionját.