A trópusi mezőgazdaság tapasztalatai a DE-n

Oktatói és kutatói együttműködésről, a nemzetközi kapcsolatok előmozdításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az indonéz Gadjah Mada Egyetem Állattudományi Kara. A megállapodás nyomán tudományos csereprogramot hoznak létre az intézmények.

- A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának kiemelt célja a nemzetközi megjelenésének erősítése, a kapcsolatainak szélesítése. Folyamatosan nő az agrárkar külföldi hallgatóinak száma, jelenleg 130-an tanulnak a MÉK-en. A megállapodás célja, hogy a kölcsönös hallgatói és oktatói mobilitással megalapozza a hazájukban meghatározó agrárintézmények között a mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködést, amely a tervek szerint a későbbiekben nemzetközi kutatási projektek indítását is előkészítheti– fejtette ki a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tudományos tevékenységének bemutatását követően Stündl László dékán.

Stündl László kiemelte: a kar képzési rendszerének fejlesztésben meghatározó lesz az állategészségügyi képzés beindítása, amely a külföldi hallgatók számára is vonzó lehet.

A Gadjah Mada Egyetem 18 karával és 27 kutatóközpontjával Indonézia legrangosabb, legrégebbi és legnagyobb felsőoktatási intézménye.

- A Gadjah Mada Egyetem a DE-hez hasonlóan kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.  A debreceni agrárkar tudományos beágyazódása olyan lehetőség a számunkra, amellyel szívesen megismertetnénk oktatóinkat és hallgatóinkat. A Gadjah Mada Egyetemen jelenleg 4 agráriummal foglalkozó kar működik, amelyek működését kutató laboratóriumok, saját élelmiszerüzem és kísérleti telepek segítik. A trópusi mezőgazdaság tapasztalatait szívesen megosztjuk európai partnereinkkel – fejtette ki Budi Guntoro, a Gadjah Mada Egyetem Állattudományi Karának dékánja.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően Komlósi István, a DE MÉK Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola vezetője mutatta be az Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet kutatási területeit és legfrissebb eredményeit.

- Az indonéz partneregyetemmel a klímaváltozás hatásai mellett az alternatív fehérjeforrások táplálóértékének összehasonlítása és a mikrobiális emésztés vizsgálatán dolgozhatunk együtt közös kutatási programban. Továbbá a precíziós állattenyésztés és az állatetológiai megfigyelések területén az oktatásban és továbbképzésben tervezünk együttműködni – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Komlósi István, a DE MÉK Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola vezetője.


A kutatói és oktatói partnerség mellett közös előadások, konferenciákat, szemináriumok és szimpóziumok megszervezéséről állapodott meg a két intézmény.

Sajtóközpont - ÉE