Tour de DE

A sportág népszerűsítésére szervezte meg kedden I. Egyetemi Bringanapját a DE Sporttudományi Koordinációs Intézete. A rendezvényen a DEAC új kerékpárszakosztályának létrehozását, és a campusok közötti kerékpárúthálózat fejlesztését is szorgalmazták.

Egyetemi és városi polgárok közösen vettek részt a hagyományteremtő szándékkal megszervezett bringanapon. A biciklisek az Egyetem téren gyülekeztek, hogy a köszöntők után eltekerjenek a Kassai úti, majd a Böszörményi úti campusra. A mini kerékpártúra alkalmat adott arra is, hogy a résztvevők javaslatot tegyenek a debreceni kerékpárút-hálózat fejlesztésére.

- Augusztus 11-én a Csonka templom elé kihelyeztünk egy kerékpáros-számlálót, amely már kétszázezret mutat. Azt gondolom, hogy ez a szám jól mutatja, hogy mennyien használják Debrecen 80 kilométer hosszú kerékpárútjait, és várjuk az ötleteket, hogy mely útvonatalakon kellene a városnak tovább fejleszteni ezt a hálózatot – hangsúlyozta a rendezvény megnyitóján Széles Diána alpolgármester. 

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete az intézmény harmadik missziós tevékenységének eleget téve rendszeresen szervez sportnapokat.

- Az egyetemnek az oktatás és a kutatás mellett a társadalmi szerepvállalás is feladata. Intézetünk küldetésének tekint azt, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyek az egyetemi polgárságon túl a város és a régió lakosságát is az egészéges életmódra, az életminőség javítására, a rendszeres testedzésre sarkallják – emelte ki Balogh László intézetigazgató.

A Debreceni Egyetem további célja, hogy a közeljövőben egy új kerékpáros szakosztályt alakítson ki a DEAC-on belül. Ehhez a Magyar Kerékpáros Szövetség is segítséget nyújt.

- Egy olyan városban éltek, amelynek a kerékpározás és a kerékpár sport szempontjából különlegesek a közlekedési feltételei, valamint a sporttudományos és a teljesítménydiagnosztikai háttérrel, illetve a képzésekkel összefüggő adottságai és eredményei is – szólt a résztvevőkhöz Princzinger Péter, a szövetség elnöke.

A kerékpárosok rövid bemelegítés után, ragyogó napsütésben teljesítették az I. Tour de DE távját.

Sajtóiroda-TB