A „tiszta” életért

Tíz éve működik Kelet-Magyarországon egyedülálló rehabilitációs program alkoholbetegek számára a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban. A programot 125-en fejezték be. Nekik szerveztek találkozót a jubileum alkalmából az intézményben.

- Kiittam magam az életből. Nem tudtam elképzelni, mások, hogy bírnak alkohol nélkül létezni, mikor én egy fél órát sem bírok ki – mesélte a Minnesota program egyik alkoholbeteg résztvevője.

A most 50 éves nő 19 éves kora óta ivott. Voltak „tiszta” időszakai, de mindig visszaesett. Az sem érdekelte, hogy két gyermeke kéz a kézben besétált a gyámügyre, hogy vegyék el őket az anyjuktól. Idős szüleivel élt, mikor az Anonim Alkoholisták csoportjából meglátogatták, és beszéltek neki felépülésükről. Kezdetben csak a csoportfoglalkozásokra járt, majd a Kenézy-kórház Minnesota programjába is bekapcsolódott.

- Ez volt az életem legjobb döntése, a tiszta tudatomat köszönhetem ennek a közösségnek. 2011. augusztusa óta nem ittam. A józanságom ajándékai szépen, lassan beköszöntek. Még gondoskodhattam idős szüleimről, a gyerekeimmel jó a kapcsolatom, Miskolcon tapasztalati segítő vagyok, és jelenleg a Debreceni Egyetem szociálpedagógiai szakos hallgatója vagyok – meséli a nő.

A Kelet-Magyarországon egyedülálló rehabilitációs program 2007-ben indult a kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztályának Addiktológiai részlegén. A Minnesota-modell egy olyan program, amely az Anonim Alkoholisták elvein alapul. Ez betegségként fogadja el a kábítószer és alkoholfüggőséget, a felépülés ígéretével, de nem a teljes gyógyuláséval. A beteg nem gyógyul meg, de képes tünetmentes lenni, felépülni a betegségéből – ismertette Gaál Erzsébet addiktológus, részlegvezető főorvos.

A programban azok vesznek részt, akik rendszeresen járnak az AA csoportba, vagyis a Névtelen Alkoholisták önsegítő találkozóira.

A gyógyszermentes kezelés célja a teljes absztinencia elérése és fenntartása. A program lényege a terápiás közösség, csoportterápiát, előadásokat és tanácsadást is tartalmaz. A beteget több szakember kezeli. A multidiszciplináris teamben van pszichiáter, addiktológus, pszichológus, művészetterapeuta, gyógytornász, lelkész. Felépülőben lévő alkoholbetegek, úgynevezett tapasztalati szakértők is tartanak előadásokat, és terápiába a családtagokat is bevonják – mondta Gaál Erzsébet.

A programot a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban eddig 125-en fejezték be. A résztvevőknek félévente rendeznek úgynevezett visszajáró csoportot, ahol a betegek beszélhetnek saját magukról, felépülésükről.  A 10 éves jubileum alkalmából csütörtökön olyan találkozót szerveztek, amelyen az alkoholbetegek mellett a szenvedélybeteg nappali ellátásban dolgozó szociális szakemberek is részt vettek.

Sajtóiroda-CzA