Szervátültetettek Sportnapja Debrecenben

A Debreceni Egyetem támogatásával rendezték meg a Szervátültetettek Sportnapját a hétvégén. A résztvevők négy sportágban – úszás, tollaslabda, bowling, darts – mérték össze tudásukat.
A nyári malagai világjátékokra juthatnak ki azok a sportolók, akik megfelelő eredményt értek el a Magyar Szervátültetettek Szövetségének kvalifikációs versenysorozatának hétvégi versenyén, amelynek Debrecen adott otthont február 17-től 19-ig. A verseny lebonyolításában a debreceni székhelyű Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért elnevezésű szervezet segített az országos szövetségnek.
 
- Debrecenben már több mint ezer veseátültetést végeztünk, minden szempontból aktív a transzplantációs programunk. Sokféle irányban indultunk már el, ebben nagy segítségünkre van a Magyar Szervátültetettek Szövetsége is – fogalmazott Nemes Balázs egyetemi docens, transzplantációs sebész, az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért szervezet kuratóriumi elnöke, illetve a Vesetranszplantációs Központ vezetője. A központnak meghatározó szerepe van a térség betegeinek ellátásában, valamint rendszeresen részt vesz a legmodernebb immunszupresszív gyógyszerek kipróbálásában és hatásosságának vizsgálatában.
 
 
Nemes Balázs kiemelte, hogy a városban már több mint 25 éves múltra tekint vissza a veseátültetés, az élődonoros műtéteket pedig már 2010 óta végzik el a Klinikán. Elmondta, hogy szeretné, ha lenne egy erős, régiós sportegyesület, ami összefogná a szervátültetésen átesett sportolókat, valamint reményét fejezte ki, hogy egyszer majd Debrecen ad otthont a szervátültetettek világjátékának.
 
Az eseményt ezen felül a Debreceni Egyetem és több orvosa is támogatja, hiszen a sport nemcsak hozzájárul az egészségesebb élethez, de nagymértékben segíti a szervátültetettek visszailleszkedését is a mindennapi életbe. Kiss Csongor, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék vezetője úgy fogalmazott: a sport közösségformáló erején kívül hatalmas motivációt és remek rehabilitációs jelentőséget jelent a beteg emberek számára.
 
 
Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a transzplantáció célja nem csupán az, hogy visszaadják, hanem új életet is adjanak a szervre váróknak. Az utógondozásra még a mostaninál is nagyobb hangsúlyt fektetne, ezért is tartja fontosnak azt, hogy minél több, a mostanihoz hasonló sporteseményen vehessenek részt a magyar transzplantáltak, hiszen ez nemcsak visszavezet egy normális életbe, hanem a beültetett szerv túlélését is növeli.
 
A hétvégi versenyek eredményei:
 
Bowling:
Női Egyéni: ( össz fa ) 
I. Czakóné Szabó Mária (372 )
II. Hasznos Szabina       ( 370)
III. Lukács Alajosné        (338)
 
Női Páros: Csak egy páros
 
I. Hasznos Szabina - Lukács edit ( 762 )
 
Férfi egyéni: ( össz fa )
 
I. Soós Sándor  (417 )
II. Kóródi István ( 412)
III. Juhász Zoltán ( 410 )
 
Férfi Páros: ( össz fa )
 
I. Soós Sándor - Juhász Zoltán ( 901 )
II. Balohg Krisztián - Kelemen Béla ( 735 )
III. Kóródi István - Szihalmi Tivadar ( 706 )
 
Vegyes Páros: ( össz fa )
 
I. Lukács Alajosné Edit - Soós Sándor ( 800 )
II. Hasznos Szabina - Juhász Zoltán ( 770 )
III. Czakóné Marcsi - Balogh Krisztián ( 681 )
 
A legeredményesebb női játékos:
Lukács Alajosné Edit 
 
A legeredményesebb férfi játékos:
Soós Sándor 
 
Tollaslabda:
Női egyéni 
1. Tilhof Ingrid
2. Hanyu Zsuzsa 
3, Tilhof Henrietta 
 
Férfi egyéni 
1. Luib István 
2. Nagy Albert 
3. Somogyi-Farkas Pál 
 
Vegyes páros  
Luib István - Jung Ágnes 
Nagy albert - Hanyu Zuzsa 
Somogyi-Farkas Pál  Tilhof Ingrid  
 
Darts:
Női egyéni:
 
1.       Dobos Judit
2.       Kövér Hajnalka
3.       Kökény Mária
 
Férfi egyéni:
 
1.       Czinczás Róbert
2.       Kóka Zoltán
3.       Nyírő Zoltán
 
Tripla mix:
 
1.       Dobos Judit / Dobos Péter / Kóka Zoltán
2.       Nyírő Zoltán / Bódán Gabriella / Kökény Mária
3.       Kövér Hajnalka / Czinczás Róbert / Burja Ilonka
 
Úszás:
I. 50 gyors
Krucsó Zsolt
Gombos Imre
Gyurkó Alexandra
 
II. 50 mell
Velkey Mátyás
Déry Dávid
Nádassdy József
 
III. 50 hát
Gombos Imre
Krucsó Zsolt
Jakubovics Péter
 
IV. 100 gyors
Krucsó Zsolt
Berente Judit
 
V. 200 gyors
Gyurkó Alexandra
Gombos Imre
 
VI. 100 mell
Velkey Mátyás
Déry Dávid
Nádassdy József
 
VII. 100 hát
Gyurkó Alexandra
Gombos Imre
Nádassdy József
 
Sajtóiroda - SBD
 
Az esemény fotóit Szekeres Máté/MSZSZ készítette.