Süli-Zakar Istvánra emlékeztek

A Társadalomföldrajzi Tanszék alapítójának, a tavaly elhunyt Süli-Zakar István professzornak a nevét viseli ezentúl a Földtudományi Intézet könyvtári kutatószobája. A néhai professzor születésnapja alkalmából szervezett megemlékezésen egy emlékkötetet is bemutattak.

- Fontosnak éreztük, hogy a fiatal kutatók ne csak az idősebb kollégáktól halljanak a tanszék életének meghatározó személyéről, ezért döntöttünk úgy, hogy már másfél évvel a halála után emléket állítunk Süli-Zakar István professzornak – fogalmazott a szeptember 6-ai megemlékezésen Kozma Gábor, a Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének vezetője.

A tanszékvezető a néhai professzor életútja kapcsán felidézte, hogy Süli-Zakar István 1990-ben, a Gazdasági és Regionális Földrajzi Tanszék kettéválását követően négy oktatóval szervezte meg a Társadalomföldrajzi Tanszéket, majd közreműködött a geográfus képzés beindításában, és meghatározó szerepet vállalt a hazai és a határon túli tudományos utánpótlásképzésben is.

- Kutatói tevékenysége az elmaradt, periférikus területen élők vizsgálatától, a romakutatáson át a határ menti térségek és a határon átnyúló kapcsolatok elemzéséig széles területet ölel át – ezt jól ábrázolja a kötet sokszínűsége is – hangsúlyozta a Falu-város-periféria: határon innen és túl című gyűjteményt szerkesztő Pénzes János adjunktus. A kiadványban 65 szerző 41 tanulmányával tiszteleg a néhai professzor szerteágazó társadalomföldrajzi életműve előtt.


Köszöntőt mondott a Nagyváradi Egyetem dékánja, Ioan Horga is, aki a határ menti térség kutatásához kapcsolódó tudományos együttműködés, közös munka mellett igazi barátként tekintett a professzorra. A rendezvényen részt vett Süli-Zakar István özvegye, aki köszönetet mondott a tanszék és az intézet munkatársainak a méltó megemlékezésért.

Sajtóiroda - TPL