1990-ben alapítója, majd 20 éven keresztül vezetője volt a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének. 1992-ben szervezte meg az MTA Regionális Kutatások Központja ATI Debreceni Csoportját, amelynek munkáját 1998-ig irányította.
Fáradhatatlanul dolgozott a nemzetközi kapcsolatok építésén és ápolásán, amelyet számos hazai és nemzetközi elismerése, illetve szervezeti tagsága is fémjelez. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a francia Société de Géographie tiszteletbeli tagja, a Nagyváradi Állami Egyetem díszdoktora volt. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet (Magyar Földrajzi Társaság, MTA Földrajzi Tudományos Bizottság, Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) Politikai Földrajzi Munkabizottság, IGU Faluföldrajzi Bizottság, Regional Studies Association stb.) fogadta tagjává. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottságának társelnökeként, valamint a Településtudományi és Területfejlesztési Munkabizottság elnökeként is tevékenykedett. Hosszú ideig volt a Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Régiótanácsának tagja, a Regionális Fejlesztési Munkabizottság elnöke, az Institute for Euroregional Studies / Jean Monnet European Centre of Excellence (Nagyvárad / Debrecen) kutatóintézet társigazgatója, az Eurolimes című folyóirat társfőszerkesztője.
Több mint három évtizeden át kutatta Északkelet-Magyarország társadalmi-gazdasági kérdéseit, a térség területfejlesztésének társadalomföldrajzi alapjait, az államhatárok geopolitikai szerepét, a határokon átívelő kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Az utóbbi években figyelme a magyarság kultúr- és történeti geográfiai kutatása, valamint a hazai cigányság szociálgeográfiai vizsgálata felé fordult. A fentiek mellett szívügyének tekintette Hajdú-Bihar megye és Debrecen fejlődését, amelyet a tudomány eszközeivel is igyekezett elősegíteni. Munkája során több egyetemi földrajzi (tanári) tanterv kidolgozásában vett részt, 1992-ben a geográfus szak terület- és településfejlesztő szakirányának elindítását kezdeményezte.
Oktatómunkájának elismeréseként háromszor kapott miniszteri dicséretet és kétszer rektori dicséretet, 1997-bn elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. A Debreceni Egyetem akkreditált Földtudományi-földrajzi doktori iskolájában a Társadalomföldrajz-területfejlesztés PhD-program kidolgozója és 2013-ig vezetője volt. Témavezetése során harmincnégy doktorandusza védte meg sikeresen disszertációját és szerzett PhD-fokozatot, közülük öten külhoni magyarok.
Elévülhetetlenül sokat tett a külhoni magyarság felsőoktatási rendszerének, tudományos potenciáljának fejlesztéséért. Vendégprofesszorként rendszeresen tartott előadásokat a Partiumi Keresztény Egyetemen (Nagyvárad), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (Kolozsvár), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (Beregszász). Szívügyének tekintette a hazai cigányság integrációjának kérdését, és maga is sokat tett a roma értelmiség oktatásáért-neveléséért.
A társadalomföldrajz sokoldalú kutatójaként hosszú éveken, évtizedeken át vezette a debreceni műhelyt, iskolateremtő munkássága és tanítványai révén megkerülhetetlen életművet hagyott hátra a hazai földrajztudománynak. Szellemisége, tudomány iránti elkötelezettsége és tenni akarása, kiemelkedő szervezőkészsége és kapcsolatteremtési képessége, mindenekelőtt családja és tanítványai, illetve a magyarság iránti odaadása példaértékű, egyúttal pótolhatatlan veszteség mindannyiunk számára.
Halála előtt még örömmel értesült az érdemei elismeréseként részére adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésről, amelynek átvételét már nem élhette meg.
Süli-Zakar István búcsúztatása március 28-án, kedden 15 órakor lesz katolikus szertartás szerint a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában.
