Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában. A diákok 13 első-, 13 második-, illetve 27 különdíjat nyertek az április 6-9. között online megrendezett versenyen.

A 35. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának 77 tagozatában, a hazai és határon túli felsőoktatásban tanuló diákkörös hallgatók összesen több mint 500 pályamunkát mutattak be. A Debreceni Egyetem diákjai szakmai teljesítményükkel egészségtudományokban 3, fogorvos-, illetve gyógyszerésztudományokban 1-1, elméleti orvostudományokban 6, konzervatív orvostudományokban pedig 2 első díjat érdemeltek ki.  A legtöbb második helyezést (5), illetve a legtöbb különdíjat (6) a konzervatív orvostudományokban érték el.

- Az OTDK országos seregszemle, ahol vannak tagozati győztesek és helyezettek, de minden résztvevő igazi győztes, hiszen már korábbi munkája során legyőzte a tudomány valamelyik problémáját, és a helyi TDK kongresszuson sikeresen szerepelt. Nagyszerű, hogy ilyen sok hallgató vesz részt a tudományos diákköri munkában, mert meggyőződésem, hogy aki megismerkedett a tudományos megismerés módszertanával, kritikus gondolkodásmódjával, akkor is jobb orvossá válik, ha gyakorló orvosként nem lesz a tudomány aktív művelője. A sikeres szereplés kapcsán köszönet illeti a témavezetőket, áldozatos munkájukért – hangsúlyozta Mátyus László, a DE ÁOK dékánja, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Orvos - és Egészségtudományi Szakmai Bizottságának elnöke.

A magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézményekben évente több ezren vesznek részt a tudományos diákköri tevékenységben, kutatómunkájuk eredményeit az intézményi, kari TDK-konferencián is bemutatják. A legjobbak indulhatnak az OTDK-n. 

Az Orvos- és Egészségtudományi Szekció idei versenyét a Szegedi Tudományegyetem rendezte április 6-9 között, a járványügyi helyzet miatt online. A bemutatott pályaműveket egy öttagú szakmai zsűri értékelte.  A tagozati első helyezést elért hallgatók Pro Scientia Aranyéremre pályázhatnak, illetve részt vehetnek a szekció által 2021. szeptember 1. és 3. között, személyes formában megrendezett prezentációs versenyen.

A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának eredményei.
A díjátadó linkje.