A POPkultúra hete

Német precizitással, de a szakmai témákon túl könnyed eseményeket beiktatva rendezi meg idén a germanisztikai szakhetet a Debreceni Német Kulturális Fórum közreműködésével az egyetem Germanisztikai Tanszéke.

A német képregények népszerű figurái köszöntik a Főépület első emeletén járókat, ahol április 4-én ’Comic’ címmel nyílt tárlat a szakhét kezdetén. A program Trippó Sándor, a Germanisztika Intézet egyetemi tanársegédjének előadásával folytatódott, aki már a Science Caféban is beszélt erről a ma is kedvelt klasszikus műfajról.

- Feladatunk nem változott az elmúlt évek során: a szakhét elsődleges funkciója, hogy a hallgatók képzésének gyakorlati oldalát, az egyetemen kívüli világgal való kapcsolattartását erősítse – mondta az unideb.hu portálnak Gert Loosen, a programot szervező Német Kulturális Fórum menedzsere, aki egyébként 2004 óta a Debreceni Egyetem Néderlandisztikai Tanszékének oktatója.

A szakhét során a Germanisztikai Intézet hallgatói és a fordítók számos érdekes előadáson és workshopon vehetnek részt, ahol Jonas Engelmann Németországból érkező irodalmár, író és szabadúszó újságíró, Annemarie Tastel ugyancsak Németországból érkező történelem és német tanár, valamint Németh Péter, a Slam Poetry Budapest alelnöke tart előadást.


Bár a szakmai program elsősorban a Bölcsészettudományi Kar németes hallgatóinak szól, a szakhét csütörtöki záróbulijára az érdeklődőket is várják a Sikkben.

Sajtóiroda - BZs