Orvosképzésben az élen

A magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatás mellett a kutatásra és a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. A legfőbb cél, hogy a képzés végén kitűnően felkészített orvosok kerüljenek ki az intézményből.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara folyamatosan kiváló eredményeket ér el a különböző nemzetközi rangsorokban. A Round University Ranking legutóbbi rangsora alapján például a legjobb a hazai általános orvosképzésben.  

Mátyus László dékán kiemelte, mivel az orvosi hivatás gyakorlatigényes tevékenység, ezért a képzés első pillanatától rendkívül fontos a gyakorlati oktatás. A hallgatók úgynevezett skill laborokban sajátíthatják el az alapokat, később pedig klinikai típusú gyakorlatokon vesznek részt. A magyar orvosképzésben egyedülálló módon, 4. és 5. évben 4-4 hetes blokkgyakorlatok vannak, amikor egy-egy klinikán vagy kórházban dolgoznak a hallgatók. 6. évben pedig szinte teljes értékű orvosként tevékenykednek, majd az államvizsga után léphetnek be a szakorvos képzésbe.  

A képzésben kiemelt szerepet kapnak a különböző intézetek, amelyek az alapozó tantárgyakat oktatják. Ezekre épül a későbbi orvosi ismeretek elsajátításához szükséges tudás.

- Ez egy strukturáltan egymásra épülő képzés, nagyon fontos, hogy az elejétől a végéig kellő értéssel sajátítsák el a különböző anyagelemeket a hallgatók. Aki nem érti a biofizikát, nehezen tudja elsajátítani az élettant, hiszen annak nagyon sok biofizikai alapja van, vagy, aki nem értéssel tanulta az élettant, csak memorizálta, annak a belgyógyászat megtanulása is nagyon nehéz lesz - szemléltette a kar dékánja.

A hallgatók hazai és nemzetközi szinten is elismert oktatóktól sajátíthatják el a tudást. A kar a képzés színvonala mellett, a körülményekre is nagy hangsúlyt fektet. Az elmúlt években komoly erőforrásokat fordítottak a nagy előadóterek modernizálására. Hamarosan 8 előadóterem felújítása fejeződik be. Emellett a Debreceni Egyetem nemrégiben átadott többfunkciós tanulóközpontjában, a Learning Centerben előadó-, vizsga-, és szemináriumi termek állnak a hallgatók rendelkezésre. 

Az Általános Orvostudományi Karon kiemelten fontosnak tartják a tehetséggondozást. A tehetséges hallgatókat a tudományos diákkör keretében igyekeznek bevonni a kutatásokba, illetve az egyetem tehetséggondozó programjában (DETEP) is lehetőségük van részt venni. A tehetséges fiatalok kutatási eredményeikről helyi tudományos-, illetve országos diákköri konferenciákon számolhatnak be, és tudományos diákköri pályamunkákat is írhatnak.

- Aki előadást tart és pályamunkát is ír, és ezt a bírálók úgy ítélik meg, jeles eredményű diplomamunkaként elfogadja a kar. Azaz, aki a tudományos diákkör területén jól teljesít, annak nem 6. évesen kell a diplomamunka írásával és védésével foglalkozni, hanem ez akár 4. évesen is teljesítheti- hangsúlyozta a dékán.  

A karon a kutatásra is nagy hangsúlyt fektetnek, azt vallják ugyanis, hogy e nélkül nem lehetséges magas színvonalú orvosképzés. A kutatócsoportokat anyagilag is támogatják előző évi tudományos közleményeik alapján. 

Aki szeretne bekerülni az általános orvos képzésre, annak biológia és fizika vagy kémia emelt szintű érettségit kell tennie. Emellett nagyon fontos az angol nyelvtudás is.

- Azt javaslom, hogy egy angol, minimum középfokú nyelvvizsgával érkezzenek a leendő hallgatók. Sok kiegészítő tananyag ugyanis angol nyelven érhető el, így megfelelő nyelvtudással, sokkal könnyebben utánanézhetnek fontos információknak. Emellett nagyon fontos, hogy a biológia, a kémia, a fizika és a matematika leglényegesebb alapfogalmait készségszinten tudják a jelentkezők - mondta Mátyus László. 

A dékán hozzátette, hogy a kart a páratlan hallgatói élet, a számtalan sportolási és szórakozási lehetőség, valamint a nagyerdei környezet miatt is érdemes választani.

A Debreceni Egyetem Orvostudományi Kara az általános orvos mellett, orvosi diagnosztikai analitikus alap-, illetve egészségpszichológia, klinikai laboratóriumi kutató, molekuláris biológia mesterszakokat hirdet a szeptemberben kezdődő tanévre.  

Sajtóiroda- CzA