Online Kardiológiai Napok

Több száz szakember részvételével csütörtökön elkezdődött a 27. Debreceni Kardiológiai Napok. A háromnapos online rendezvényen szó lesz többek között a koszorúér-betegségről és a szívelégtelenségről, bemutatják a legmodernebb terápiás módszereket, és ismertetik a legújabb európai és amerikai ajánlásokat.
- A Kardiológiai Klinika a Klinikai Központ egyik legerősebb bástyája, igen komoly szakmai, tudományos és oktatói eredményekkel – hangsúlyozta a kongresszust megnyitó köszöntőjében Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke.  
A professzor hozzátette: az elmúlt egy év jelentős változást hozott a Klinikai Központ és a Debreceni Egyetem életében. Az integrációs folyamat eredményeként Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátórendszere jött létre két klinikai campusszal, több mint 6500 dolgozóval. A folyamat kezdetén a Klinikai Központ vezetősége áttekintette a klinikai egységek eredményeit, és további célokat, feladatokat határoztak meg. Többek között a Kardiológiai Klinikán is jelentős fejlesztéseket terveznek.    
- Egy kardiológiai járóbetegrehabilitációs-központ kialakításáról döntöttünk, és egy olyan ütemtervet állítottunk fel, amely jelentős szakmai fejlesztéseket irányoz elő mind a koszorúér-, mind a szívritmuszavarok ellátásával kapcsolatban. Műszeres és kubaturális korszerűsítéseket is tervezünk – emelte ki Szabó Zoltán.  
 
A 27. Debreceni Kardiológiai Napok megnyitóján Csanádi Zoltán, a DE ÁOK Kardiológiai Intézet igazgatója, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a rendezvény tematikáját ismertette.  
- Mindhárom nap más-más témával foglalkozunk. Az első nap elsősorban a kardiovaszkuláris prevencióról szól, a második nap a szívelégtelenség és társbetegségeik, többek között a cukorbetegség és a magas vérnyomás állnak a középpontban. A kongresszus harmadik napján pedig a legújabb európai és az amerikai ajánlásokat ismertetjük – mondta el a professzor.  

A hagyományoknak megfelelően a Kardiológiai Klinika fiatal kollégái az idei rendezvényen is mutatnak be érdekes eseteket. Gyakorlati tapasztalataikon keresztül a legmodernebb képalkotó technikák diagnosztikus értékéről számolnak be.

Sajtóiroda- CzA