Nyílt nap az Egészségügyi Karon

Interaktív bemutatókkal színesített tájékoztató előadásokat tartottak csütörtökön a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Debreceni Egyetem nyíregyházi campusán. A nyílt napon a gyakorlati képzésben használt eszközöket is kipróbálhatták az érdeklődők.

Terhességi és anyasági modell, intubációs fantom – sok érdeklődő középiskolás tesztelte tudását azokon a szimulációs eszközökön, melyeket az Egészségügyi Kar gyakorlati képzésében rendszeresen használnak. A január 25-én tartott nyílt napon érdekes bemutatók segítették a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a döntésben.

A kar az idei felvételi eljárásban egészségtudományi, társadalomtudományi és pedagógusképzési területen kínál alap- és mesterképzéseket. A résztvevő diákok és szüleik tájékoztatást kaptak a felvételi eljárásról, a kar képzési struktúrájáról, valamint az induló szakokról.


Az Egészségügyi Kar kínálatának újdonsága a 2018. szeptemberétől már duális formában induló szociális munka alapszak, valamint a tavaly akkreditált életvezetés-koordinátor (Navigátor) elnevezésű 2 féléves szakirányú továbbképzés.

Sajtóiroda-MM