Színekkel a gyógyulásért

Mesefigurákat és rajzfilmhősöket ábrázoló festményeket adtak át a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet képviselői a DE Klinikai Központ Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Osztályának pénteken. A fogvatartottak által készített képek otthonosabb környezetet teremtenek a gyógyuláshoz.

- Mindig nagyon örülünk az ilyen felajánlásoknak, hiszen a képekkel barátságosabbá tudjuk tenni az osztály folyosóit, szobáit. Erre nagy szükség is van, hiszen a gyerekek hosszú heteket, hónapokat töltenek nálunk. A festmények, színes rajzok között egy kicsit otthonosabban érezhetik magukat, ami a gyógyulásukat is segítheti. Egyébként a gyerekek rajzaival, kézműves alkotásaival is rendszeresen díszítjük az osztályt – mondta a hirek.unideb.hu-nak Kamuti Katalin, a DE KK Gyermek- és ifjúságpszchiátriai osztályának osztályvezető főorvosa.   

A képeket reintegrációs őrizetben lévők és fogvatartottak készítették egy rendhagyó szimbolikus jóvátételi program keretében. A projekt (EFOP 1.3.3) célja a fogvatartottak számára a bűncselekmény következményével történő szembenézés és felelősségvállalás elősegítése, valamint a társadalmi beilleszkedés támogatása. 

A festményeket a debreceni börtön képviselői adták Kamuti Katalin osztályvezető főorvosnak a Gyermek- és ifjúságpszcichiátriai Osztály udvarán, a Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán. A festmények mellett édességet is felajánlottak a kis betegeknek.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai osztályán 3-18 éves betegeket látnak el. A klasszikus gyermekpszichiátriai kórképek (depresszió, szorongás, gyermekkori pszichózis, kényszerbetegség, étkezési zavarok, magatartászavar) diagnosztikája és terápiája mellett fontos feladat az autizmus diagnosztikája, az autista gyermekek egyéni fejlesztése, szocializációja, illetve szaktanácsadással segítik a szülőket. Ezen kívül pszichoterápiás és önismereti csoportokat, relaxációs tréningeket szerveznek, valamint egyéni és csoportos gyógypedagógiai fejlesztést, kreatív terápiát, játékterápiát tartanak a gyerekeknek. 

Sajtóiroda - CzA