Toboroz az Egészségügyi Kar

Az online térben mutatja be képzéseit a felvételi előtt álló középiskolásoknak a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A nyílt napon virtuális sétát tartanak a karon, valamint a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

Újra nyílt napot tart a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az EK szeretné felhívni a figyelmet a képzésekben rejlő lehetőségekre, részletesen bemutatják a kar működését, infrastrukturális kínálatát, megkönnyítve ezzel a felvételi előtt álló középiskolások döntését.

Az eseményt ezúttal is a virtuális térben rendezik meg, tekintettel a járványügyi előírásokra. Az érdeklődők átfogó, részletes videóanyag formájában ismerkedhetnek meg az ápolás és betegellátás alapszakon elérhető ápoló, mentőtiszt, szülésznő képzésekkel, az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirányával, az egészségügyi szervező alapszakon belül az egészségügyi ügyvitelszervező, az egészségturizmus szervező és az egészségbiztosítás specializációkkal.

Mindemellett bemutatkozik majd a szociális munka alapszak, amely duális képzés formájában is elérhető. A felvételizők részleteiben ismerhetik meg a kar MSc-képzéseit is, így a szociális munka és szociális gazdaság mesterszakot, az egészségügyi szociális munka mesterszakot és egészségügyi tanár mesterszakot, valamint a kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterszakot.

A kar és a képzések bemutatása mellett a résztvevők egy virtuális séta segítségével bejárhatják az EK épületét, megnézhetik a szaktantermeket, feltehetik kérdéseiket, majd egy online fórumon a szakoktatókkal is találkozhatnak.

Az online nyílt napot január 14-én 14 órától tartja a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara; az eseményhez ezen a linken lehet csatlakozni.

További kérdésekkel kapcsolatban a Tanulmányi Adminisztrációs és Diáktanácsadó Irodát lehet keresni a 0642/598-210-as telefonszámon, vagy a to@foh.unideb.hu email címen.

Sajtóiroda - BZ