Gyógyszerészet: stabil karrier

A gyakorlatra nagy hangsúlyt helyező képzéssel várja jövendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A sokéves tapasztalat szerint a kar végzősei három hónapon belül munkába állhatnak.

A Debreceni Egyetemen 2001-ben végzett az első gyógyszerész évfolyam. A gyógyszerész képzésébe bekerülők öt évig tartó, osztatlan oktatásban részesülnek, melyből 4 és fél év az elméleti rész, fél év államvizsgás gyakorlat. Utóbbiból öt hónapot közforgalmú gyógyszertárakban, illetve egy hónapot kórházi-, klinikai gyakorlaton lehet teljesíteni. A hallgatók gyógyszerész doktorként végeznek. Az államilag finanszírozott gyógyszerész képzésben az vehet részt, aki legalább 380 pontot teljesít a felvételi eljárás során. Önköltséges képzést is indít a kar azoknak a jelentkezőknek, akik nem érik el a 380 pontot. A magyar nyelvű képzés maximális létszáma 75 fő évfolyamonként, az angol nyelvű képzésben átlagosan évfolyamonként 40-en vesznek részt – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Vecsernyés Miklós, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja.

A kari vezető kifejtette: diákjaik a képzés során olyan tudás birtokába kerülnek, amellyel a hazai gyógyszerészet minden területén sikeressé válhatnak, de külföldön is megállják a helyüket. Végzett hallgatóik csaknem 70 százaléka gyógyszertárakban, 10 százaléka kórházakban, klinikákon, 10 százaléka az iparban szokott elhelyezkedni. A maradék 10 százalék egy része a gyógyszer hatósági területen gyógyszerek engedélyezésével, a gyógyszerellátásban azok nagykereskedelmével foglalkozik. Néhány náluk végzett szakember részt vesz a gyógyszerkutatásban, illetve a gyógyszerész utánpótlás oktatásában is.

- A kórházakban, klinikákon munkát találó gyógyszerészek fő tevékenysége a racionális gyógyszergazdálkodás megszervezése, ám egyre inkább gyógyszer-szakértőként vehetnek részt a gyógyszeres terápia kialakításában, vagyis tanácsokat adnak az orvosoknak. Ez a terápiás kérdésekben történő aktív részvétel az angolszász területen rendkívül elterjedt, és örülnénk annak, ha ez hazánkban is kiteljesedne – fogalmazott a szakember.

A Gyógyszerésztudományi Kar dékánja szerint a friss diplomásaikra nagyszerű karrierlehetőség vár a gyógyszeriparban is. Kapcsolatban állnak a debreceni TEVA-val és a cívisvárosban biotechnológiai üzemmel rendelkező Richterrel is.

– Az országban elsőként, a TEVA-val közösen 2012-ben létrehoztunk egy kihelyezett gyógyszeripari tanszéket, melynek keretében a hallgatóknak egy félév alatt bemutatják az ipari gyógyszergyártás teljes vertikumát – ismertette a dékán. Hozzátette: ezen felül a többi hazai gyártóhoz is eljuthatnak a gyógyszeripar iránt érdeklődő hallgatók, ahol hasznos ismeretekkel gyarapodhatnak.

Úgy vélte, azért is érdemes a Debreceni Egyetem gyógyszerésztudományi képzését elvégezni, mert országszerte gyógyszerészhiány tapasztalható, vagyis jók az elhelyezkedési esélyek, a fiatal gyógyszerészek válogathatnak a munkalehetőségek között. A tapasztalatok szerint a végzést követően minden volt hallgatójuk három hónapon belül el tud helyezkedni a pályán, a nekik kínált nettó átlagbér legalább 350 ezer forint.

- A kar az egyetem rektori vezetésétől is megfelelő támogatást kap, mivel stratégiai fontosságú a gyógyszeripari együttműködések kialakítása és a meglévők erősítése – tette hozzá Vecsernyés Miklós dékán.
 

Sajtóiroda - OCs