A tudomány ünnepe Nyíregyházán

Nemzetközi interdiszciplináris konferenciát tartott a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara november 14-én, a nyíregyházi Megyeházán. Az egyetem, a régió, valamint a kar határon túli partnereinek szakembereitől több mint harminc előadás hangzott el.

A Magyar Tudományos Akadémia 2019. novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a Magyar Tudomány Ünnepét. Az országos és határon túli programsorozat idei mottója: értékteremtő tudomány. Ennek jegyében rendezte meg idei konferenciáját a Debreceni Egyetem (DE) Egészségügyi Kara, amely hagyományosan csatlakozik az ünnepi eseményekhez.

- Annak, aki Magyarországon tudományos tevékenységet folytat, az is feladata, hogy a tudományt próbálja közérthetően elmondani, azért, hogy az emberek, a társadalom befogadja azt, amit a tudósok csinálnak – hangsúlyozta köszöntőjében Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a konferencia megnyitóján.

Hozzátette: a Debreceni Egyetem mindig is feladatának tekintette, hogy azt a bizonyos „nagybetűs tudományt” közelebb hozza az emberekhez. Az értékteremtő tudomány arról kell, hogy szóljon, hogy az, amit a tudósok megalkotnak, azt a társadalom hogyan és mikor fogja használni.

Móré Marianna, a DE Egészségügyi Kar dékánja ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a tudomány ünnepe nem csak az ünneplésről szól, hanem arra is alkalmat nyújt, hogy a kar megmutassa partnereinek és Nyíregyháza közéletének azt, amit az intézmény a tudományról gondol.

-  A konferencia lehetőséget kínál, hogy megmutassuk, kik vagyunk, miért vagyunk a Debreceni Egyetem tudományos palettáján, hogyan és miről gondolkodunk – mondta a dékán.

Rusinné Fedor Anita, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának általános és tudományos dékánhelyettese a hirek.unideb.hu-nak kifejtette: a karnak hosszú múltra visszatekintő, nagyon jó kapcsolata van a helyi és a megyei szervezetekkel, ezért az idei konferencia fontos célja volt, hogy nyissanak a szélesebb közönség felé.

A dékánhelyettes szólt arról is, hogy a karon megalakult az Egészségszociológiai Tudományos Koordinációs Központ, melynek célja, hogy az egészséget, mint teljes testi, lelki, szociális jóllétet vizsgálja. A központ eredményei segíthetik a helyi és megyei szervezetek munkáját, az egészségfejlesztési és egyéb stratégiai döntések meghozását. A kutatócsoport a jövőben határon túli egyetemekkel is együtt kíván működni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzattal és az MTA DAB Területi Bizottság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakbizottsága Egészségtudományi és Gerontológiai Munkabizottságával közösen szervezett konferencián a plenáris előadások mellett, egészség- , társadalomtudományi és interdiszciplináris szekcióban hangzottak el előadások.

Sajtóiroda-MM