Eredményesen szerepeltek, több mint 60 díjat nyertek a Debreceni Egyetem hallgatói a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján. Az intézményben rendezett versenyen több mint 700 diáktudós vett részt.

A hallgatók 84 tagozatban mutatták be kutatási eredményeiket, több mint 500 előadás hangzott el az április 23-26. között rendezett konferencián. Ez volt az OTDK történetének legnagyobb rendezvénye.

Mátyus László, az OTDK Orvos-és Egészségtudományi Szekció Szakmai Bizottságának elnöke, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a verseny pénteki záróünnepségén úgy fogalmazott: „nagyszerűen felkészített hallgatók érkeztek a versenyre, remek előadások hangzottak el, öröm volt nézni, hogy a jövő kutatói milyen elmélyült munkát végeznek, hogyan képesek a saját eredményeiket prezentálni". 

A versenyen a Debreceni Egyetem hallgatói 16 első-, 18 második helyet szereztek illetve 24 különdíjat nyertek.

-        A debreceni hallgatók, mint eddig mindig, most is kitűnően szerepeltek, bár hangsúlyozom, hogy itt nem az intézmények versenye az elsődleges, hanem a tehetséges diák. Fontos, hogy a hallgatók a tehetségüket a jövőben is felelősséggel használják és folytassák az elkezdett munkát- összegezte Mátyus László.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara (ÁOK) és Népegészségügyi Kara által szervezett konferencián a pályamunkákat mintegy 200, az orvos- és egészségtudományok területén elismert kutató, akadémikus és neves szakember értékelte.

-        Ez egy kétévente megrendezett nagy kaland a hallgatóknak. Az eredmény is fontos, de aki ide eljutott, már azzal is nyert, hiszen mindenkit egy helyi konferencián választottak ki, ott már komoly helyezést ért el - mondta Erdődi Ferenc, a 34. OTDK ügyvezető elnöke.


A 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján több mint 270 díjat osztottak ki pénteken a Lovardában.

Sajtóiroda - CzA