Kapcsolatok és identitás

Kötődés és szabadság – Integráció és identitás a diaszpórában a kisebbségben élő magyarság körében címmel rendezett előadást és könyvbemutatót a Jubileumi Tudományünnep 2026 programsorozat keretében csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Szociológia és Szociálpolitikai Tanszéke és az Angol-Amerikai Intézet. Az esemény helyszíne a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár A Sziget rendezvénytere volt.

A rendezvény előzménye egy évekkel ezelőtt, az Angol-Amerikai Intézet (AAI) és a Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék közötti – a montreáli magyarság történetét feldolgozó – közös kutatómunka elindítása volt. A Jubileumi Tudományünnep alkalmából rendezett előadás alkalmat teremtett az eddigi közös munka eredményeinek bemutatása mellett a szakmai párbeszédre, megalapozva ezzel is a jövőbeni együttműködést.

– Amikor migrációról beszélünk, gondolhatunk az országon belüli belső, illetve az országhatárt átlépő, kifelé irányuló vándorlásra is. A szülőhaza elhagyását egyrészről olyan helyzetek generálhatják, amelyek miatt az egyének, családok kénytelenek elhagyni hazájukat, másrészt pedig olyan lehetőségek, amelyek következtében belevágnak egy új élet kiépítésébe egy új hazát választva – fogalmazott megnyitójában Huszti Éva.

A DE BTK Szociológia és Szociálpolitikai Tanszék egyetemi docense kiemelte: a rendezvény előadásai elsősorban az országhatárt átlépő mozgásokat, az azok eredményeként létrejövő helyzeteket és kihívásokat vizsgálják a kanadai, elsősorban a montreáli magyar diaszpóra történeteit, kapcsolatait, integrációját és identitását bemutatva.

A programban elsőként a Kanadában élő magyarság történetével, mindennapi helyzetével és kihívásaival ismerkedhetett meg a közönség.

Tóthné Espák Gabriella, a BTK AAI adjunktusa A diaszpórakutatás történelmi kontextusa Québecben, Venkovits Balázs, az AAI igazgatója, Huszti Éva a BTK Szociológia és Szociálpolitikai Tanszék docense és Radócz Kata szociológia mesterszakos hallgató A társadalmi tőke és integrációs stratégia a montreáli magyar diaszpóra által szervezett Szent István Bál történetén keresztül, Csáki Boglárka és Patai Hédi szociológia mesterszakos hallgatók Kanadai-magyar diaszpórakutatás – kötődések kapcsolatok, Markovics Márton, a BTK Szociológia és Szociálpolitikai Tanszék tanársegéde pedig Montreáli magyarok nemzeti azonosulásának elbeszélései címmel tartottak előadást.

A rendezvény keretében mutatták be Zsigmond Csilla Kötődések hálójában. A nemzeti identitás mintázatai a kisebbségi magyar fiatalok körében című kötetét is.

A kiadvány alapvetése: „…a Magyarországgal szomszédos országokban élő kisebbségi magyar közösségek nem egy szervezett társadalomtörténeti folyamat eredményeként jöttek létre, hanem egy politikai döntés következtében, ilyen értelembe kényszerközösségként, amely következtében azonban idővel kialakultak a maguk (etnikai) intézményes struktúrái, saját regionális kötődéseik és azonosságtudataik, több központúvá alakítva át a magyar etnokulturális közösséget…” – hangzott el a bemutatón. A szerzővel Nagy Levente, a DE BTK Politikatudományi Tanszék oktatója beszélgetett.

A kiadvány online elérhető a DEENK honlapján. https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/f0982426-be6b-4ef0-a46d-92119824c854/content

A rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Szociológiai Munkabizottsága, a DE BTK Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke, a BTK Angol–Amerikai Intézete, valamint a Magyar Szociológiai Társaság Nagyalföldi Interdiszciplináris Szakosztálya szervezte.

Sajtóközpont - BZs

 

 

 

 

Last update: 2026. 11. 06. 10:03