Eredmények és távlati tervek

Az üzleti szolgáltató szektor múltja, jelene és jövője Debrecenben - Lehetőségek és kihívások a középfokú szakmai képzés, a felsőoktatás és szektor háromoldalú együttműködésében címmel vezetői szimpóziumot rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Szakképzési Centrum.

A rendezvény résztvevői a találkozón áttekintették az oktatási intézmények és az üzleti szolgáltató szektor cégei közötti együttműködések eredményeit, értékelték az elmúlt időszakban végzett közös munkát, egyben feltérképezték a jövőbeni fejlesztési irányokat is.

- A szimpózium jó alkalom arra, hogy széles körű eszmecserét folytassunk egy olyan együttműködésről, amely egyaránt érinti a diákokat, családokat, oktatási intézményeket és a munkáltatókat – mondta köszöntőjében Csatár Péter, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar (BTK) stratégiai és gazdasági dékánhelyettese.

A pénteki rendezvény résztvevőit a Debrecen BSC Kerekasztal részéről Szoták Beáta, a DT-ITS Telekommunikációs szolgáltatások igazgatója is köszöntötte.

Mindkét vezető kiemelte, hogy a szimpózium országosan és talán Európában is egyedülálló kezdeményezés, ami egyben kiváló lehetőséget teremt az oktatási fejlesztések hosszabb távú összehangolására is.

A programban elsőként Kissné Nyéki Éva, a Debrecen BSC Kerekasztal projektvezetője foglalta össze a szektor és a köz-, illetve felsőoktatási szereplőkkel folytatott közös munka elmúlt öt évének legfontosabb eredményeit, majd Hosszu Róbert, az NI ügyvezető vezérigazgatója tartott gondolatébresztő előadást a kihívásokról, kiemelve a vezetők és a munkavállalók közötti bizalmi viszonyrendszer újragondolásának szükségességét.

Buda Bernadett, a Diehl Aviation Hungary HR igazgatója pedig a szektor számára értékes idegen nyelvek szerepét hangsúlyozta a karrierépítésben, míg Szakács Szabolcs, a Transcosmos Kft. ügyvezető igazgatója az üzleti szolgáltató szektor jelenének és közeli jövőjének kihívásait vázolta fel.

A prezentációkat követő kerekasztal-beszélgetésen Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) főigazgatója a meglévő együttműködési formák – a duális képzések, a tehetségeket támogató programok, versenyek és gyárlátogatások – fontosságát emelte ki, amelyek révén a tanulók testközelből is megismerhetik a városban működő cégek munkakörnyezetét, és egyben közvetlen kapcsolatba kerülhetnek azok munkatársaival is.

A Debreceni Egyetem (DE) és a BTK hallgatói nagy számban helyezkednek el az üzleti szolgáltató szektorban, amely folyamatosan megújuló munkakörnyezetet és bővülő karrierlehetőségeket kínál a friss diplomásoknak.

A cégek képviselői egyöntetűen megfogalmazták, hogy az idegen nyelvek magas szintű tudása - köztük az angol mellett a német, a holland vagy a lengyel - olyan belépőkártyák, amelyek meg tudnak alapozni egy hosszabb távú sikeres karriert a szektorban.

A DE, a Debrecen BSC Kerekasztal, illetve a DSZC képviselői egyetértettek abban, hogy az eddig kialakult együttműködési formák megfelelőek, de mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban fontos lenne nagyobb figyelmet fordítani és komolyabb támogatásban részesíteni a kiemelten tehetséges tanulókat és hallgatókat. Ugyanilyen fontosnak tartották a résztvevők azt is, hogy a szektorban megkövetelt készségek a jövőben beépüljenek az egyetemi és a középfokú oktatásba egyaránt.

A szimpóziumon arról is megállapodás született, hogy a programban részt vevő intézmények és vállalatok egyeztetési fórumot hoznak létre, amelynek a feladata az eredmények értékelése mellett újabb közös fejlesztések kezdeményezése lesz.

Sajtóközpont