Az ipari együttműködések, valamint a legtöbb tudományterületet kiszolgáló tevékenységek jelentik a Debreceni Egyetem Informatikai Kar legnagyobb erejét. Mindezek megalapozzák az IK további fejlesztését, beruházások végrehajtását – hangzott el a karon tartott kihelyezett kuratóriumi ülésen.

A Debreceni Egyetem mind a tizenhárom karára ellátogat az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma azzal a céllal, hogy a tagok és a kuratórium elnöke megismerje a szervezeti egységek működését, tudományos tevékenységét, gazdálkodását.

Kossa György, a kuratórium elnöke az Informatikai Karon tett látogatáson kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem a modellváltással olyan független intézménnyé vált, mely saját maga tervezheti a jövőjét, alakíthatja a stratégiáját, az állam nem befolyásolja az egyetemi döntéseket. Megjegyezte: az esetleges megszorításoknak is könnyebben ellenáll ebben a működési modellben az intézmény, a DE-n folyamatosak a fejlesztések és a beruházások, mivel a "gazdasági hátország stabilitása" példaértékű.

A gazdálkodással kapcsolatban Kossa György hangsúlyozta, hogy nagyot nőtt az intézmény bevétele, melynek jelentős részét az egyetem saját maga termeli ki. Ennek köszönhetően olyan jövedelemrendszert, publikációs támogatási programot, PhD-ösztöndíjat, életpályamodellt dolgoztak ki, amely méltó a Debreceni Egyetemhez.

- Az a célunk, hogy az egyetem hazai és nemzetközi szinten is szárnyaljon. Olyan erőteljes lendületben van az intézmény, hogy messze sok képzőhely előtt jár. Ez a kiemelkedő teljesítmény a különféle rangsorokban is megjelenik, valamint az idei felvételi számok is megmutatták az intézmény népszerűségét. A mennyiség nem mehet a minőség rovására, de sikerült elérni, hogy egyre többen akarnak a DE-re járni, és ez a külföldi jelentkezőkre is érvényes. Az a cél, hogy minden kar a maga szakterületén húzóágazat legyen – jelentette ki a kuratórium elnöke.

Hajdu András, az Informatikai Kar dékánja előadásában bemutatta a kar képzési struktúráját, szervezeti felépítését, oktatási és tudományos eredményeit. Mint mondta, a kar minősített oktatóinak száma jelentős a teljes létszámhoz képest, ugyanakkor a tudományos utánpótlás és az oktatói bázis növelésére lenne szükség. Kiemelte, hogy az IK népszerűsége töretlen, az előző évhez képest mintegy 20-30 százalékkal emelkedhet a hallgatói létszám. Kitért arra is, hogy több partnercég képviselője vesz részt a képzésben és kiemelkedően vonzóvá teszik a kart azok az ingyenes ipari tanúsítványok megszerzését segítő kurzusok, amelyek révén nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon a hallgatók.

A kari vezető szólt arról is, hogy a kutatások területén egyre nagyobb igény van más tudományok részéről is a mesterséges intelligenciában és az adattudományban rejlő lehetőségeket kiaknázó informatikára.

- Egyebek mellett az integrált egészségügyi adatbányászati adatbázis területén, az MI alapú, klinikai szolgáltatásokon belül használható automatikus szűrőrendszerek létrehozásában, valamint további klinikai K+F tevékenységekben, így például molekulaelemzésben, nőgyógyászati fejlesztésekben, műtéti tervezésben, saját szuperszámítógép megalkotásában, önvezető járművek fejlesztésében, valószínűségi időjárás-modellezésben is értünk már el jelentős eredményeket, ezeknek is köszönhetően hazai és nemzetközi szinten folyamatosan bővül a partneri hálózatunk – sorolta a dékán.

Hajdu András ismertette, hogy a kar fejlesztési elképzelései között szerepel alagsori kutatólaborok, egy adattudományi épület, további hallgatói terek és egy Akcelerátor-központ kialakítása is.

Kossa György kuratóriumi elnök örömtelinek nevezte, hogy projektszemlélet jellemzi az Informatikai Kart, úgy véli, a szakemberek itt olyan innovációkkal foglalkoznak, amelyek előremozdítják a világot. Mint mondta, az iparral és a közigazgatással meglévő együttműködések erős megalapozottságot jelentenek a jövőre nézve, ennek szellemében az a feladat, hogy az egyes ágazatirányítóknak felkínálják az IK tudományos eredményeiben rejlő megoldási lehetőségeket. Kiemelte, hogy ez jelentős bevételeket eredményezhet a kar számára, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket pedig támogatja az egyetem.

Bács Zoltán kancellár, a kuratórium titkára hangsúlyozta: két kar van a Debreceni Egyetemen, amelyek tevékenysége a teljes intézményrendszeren átível, az egyik az Informatikai Kar, a másik pedig a Gazdaságtudományi Kar. Úgy látja, az IK-n olyan eredményeket érnek el, amelyek hozzájárulnak az egyetem stabil és folyamatos működéséhez, képes kiszolgálni a többi karról érkező igényeket. A kancellár megjegyezte: az IK kapcsolatrendszere és fejlesztései indokolhatják azt is, hogy a kar határozottan megjelenjen az üzleti piacon.

Balla György kuratóriumi tag szerint az Informatikai Kar az egyik legjelentősebb horizontális erőt jelenti, hiszen a 21. században a betegeket sem lehet hatékonyan gyógyítani az informatikai fejlesztések nélkül.

Győry Kálmán kuratóriumi tag úgy fogalmazott: az Informatikai Kar húsz éve történt önállósodásával robbanásszerű fejlődésnek indult az informatikai képzés az egyetemen, az azóta elért eredmények önmagukért beszélnek. Mint mondta: a meglévő háttérrel és ipari támogatással jelentősen bővíthetők a kar lehetőségei a további fejlődés érdekében.


Sajtóközpont - BZ