Duplán díjazták az egyetem hallgatóját

Kozák Luca atléta, a Debreceni Egyetem diákja két elismerést is kapott a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola csütörtök esti díjátadó gáláján.
A szakosztályok legjobb sportolói, csapatai és edzői vettek át elismerést csütörtök este a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola (DSC-SI) szokásos éves díjátadó gáláján a Főnix Csarnokban. 
 
- A sport Debrecenben kiemelt stratégiai ágazat, aminek az egyik zászlóshajója a Debreceni Sportcentrum – mondta el beszédében Papp László polgármester kiemelve, hogy mennyire fontosnak tartja a fiatalok sport iránti elkötelezettségét.
 
 
- Az ország egyik legeredményesebb intézménye vagyunk – ezt már Becsky András, a Sportcentrum ügyvezető igazgatója jelentette ki. Emlékeztetett, hogy a sikeres sporteredmények mellett fontos a DSC-SI számára, hogy a társadalmi szempontból fontos ügyek mellé álljanak. Példaként említette, hogy a sportiskola csatlakozott novemberben a „movember” mozgalomhoz, ami a prosztatarák felismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet. A sportiskola az akció során mintegy negyedmillió forintot gyűjtött az Urulógiai Klinika számára.
 
A díjátadón az intézmény számos tehetséges sportolója közül kiemelkedett a Debreceni Egyetem kémia szakos hallgatója, Kozák Luca, akit két kategóriában is elismertek: ő lett 2016-ban az atlétikai szakosztály legjobb sportolója, illetve az év női utánpótlás sportolója egyéni sportágban. A 21 éves tehetség nagyon örült mindkét kupának, amelyek mögött kemény munka állt. Kozák Luca – fiatal kora ellenére – kijutott a portlandi fedett pályás világbajnokságra, 60 méter gáton U23-as országos csúcsot futott, az Európa-bajnokságra a felnőttek közé kvalifikálta magát, az országos bajnokságon pedig több korcsoportban, több számon is dobogós helyezést ért el. 
 
 
- Számomra az egyik legkedvesebb eredmény a tavalyi évből, hogy meg tudtam dönteni az országos csúcsot, valamint az, hogy kétszer is szerepelhettem felnőtt világversenyen, ahol a világ legjobb atlétáival együtt futhattam. Itt nagyon sok tapasztalatot és motivációt szereztem – idézte fel az előző évet az unideb.hu kérdésére Kozák Luca. 
 
- Idén nagyon sűrű lesz a program: most hétvégén kezdem a fedett pályás szezont, ha minden jól megy, akkor márciusban már Európa-bajnokságon fogok szerepelni. Nyáron ott leszek az U23-as Európa-bajnokságon, és még egy világbajnokságon való részvétel is a tervek között szerepel – sorolta Kozák Luca.
 
A lány mindezen felül a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának a Kémia Bsc második évfolyamos hallgatója.
 
-A téli vizsgaidőszak végén járunk, próbálom összeegyeztetni a tanulást a sporttal. Nem mondom, hogy könnyű, de szeretném, hogy az egyetemen is sikeres legyek, és jól tanuljak, mert ez is nagyon fontos a számomra – tette hozzá.
 
Az este folyamán azonban nem csupán a sportolók kaptak elismerést, hanem kiosztották az év támogatója díjat is, amelyet a Tranzit-Ker Zrt. kapott meg. Mint elhangzott, a mai napig családi vállalkozásként működő cég a tavalyi év során összesen több mint 200 millió forinttal támogatta a debreceni sportéletet.
 
Sajtóiroda - SBD