Hétközi és hétvégi fordulók

A DEAC férfi kosarasai és futsalosai is győzni tudtak a hétközi fordulóban. A kézilabdázók, valamint a női futsalosok és kosarasok a hétvégén játszanak.

Hosszú idő után újra idegenben nyert a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese a másodosztályú kosárlabda bajnokság kilencedik fordulójában. Kovács Imre sérülés, Lajsz Gergely pedig betegség miatt nem állt a szakmai stáb rendelkezésére, Molnár András viszont törött ujjal is vállalta a találkozót. A MAFC második vonala egy negyeden keresztül tudta tartani a lépést Ferenczi Tamás tanítványaival, a hajdúságiaknak még egy gyengébb utolsó 15 perc is belefért.

- Sérülés és betegségek miatt foghíjas kerettel álltunk fel, ezért olyan szerkezetben kellett játszanunk, amit nem nagyon tudtunk gyakorolni. A kezdeti nehézségek után a védekezésünkre újra támaszkodhattunk, a szerzett labdákból pedig könnyű kosarakat dobtunk, zóna ellen kintről és bentről is kosarakat szereztünk. A harmadik negyedben a különbség 40 pont körülire is nőtt, ekkor már megpróbáltuk pihentetni meghatározó játékosainkat, az ellenfél az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdve csökkentette a differenciát. A nehézségek ellenére nagyon fontos volt ez a győzelem – értékelt Ferenczi Tamás vezetőedző.

MAFC – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 67-93

 

Már nyolc forduló óta veretlen a Debreceni Egyetem NB2-es férfi futsal csapata, miután csütörtök este a tavalyi bajnok Kincsem Lovaspark gárdáját is legyőzte. A bajnokság 12. fordulójának hazai meccsén az első félidő teljes mértékben a DEAC-ról szólt, az ellenfél szinte csak lézengett a pályán. Bun Roland nem egészen egy perc alatt kétszer mattolta a látogatókat (2-0), de hamarosan Kántor és Pallai is csatlakozott hozzá (4-0), így a 13. percre majdnem el is dőlt a mérkőzés. Később megtört a jég és talált egy gólt a vendégcsapat, amire azonban Buka Bence nagyon gyorsan válaszolt egy elegáns, pimasz, de nagyon megérdemelt góllal. A szünet után a Kincsem olykor színészkedést is mutató, más stílusú játékra tért át. Fel is jöttek 7-5-re, Csőke pedig nem sokkal a lefújás előtt még betalált a felsőbe, így 7-6 lett a vége.

Mindenképpen biztató, hogy sokáig magabiztos győzelemre állt az egyetemi alakulat egy rutinosabb gárda ellen, illetve az is szívderítő, hogy Bagi Tamás ezúttal már nemcsak a keretbe került be, de pályára is léphetett hosszú ideig tartott sérülése után. Elek Gergő tanítványai a csütörtöki szuperrangadó után nem pihenhetnek túl sokat, hétfőn idegenben a szintén nagyon erős Csenger ellen játszanak.

DEAC - Kincsem Lovaspark 7-6

 

A női futsalosok hazai pályán folytatják a bajnoki küzdelmeket: december 11-én, vasárnap 20 órától az Árkád ETO együttesét fogadják a Sporttudományi Oktatóközpontban. A kosaras lányokhoz a Szegedi Kosárlabda Egylet alakulata érkezik a hétvégén, a mérkőzést december 11-én, vasárnap 16 órától rendezik az Oláh Gábor utcai csarnokban. A DEAC férfi kézilabda gárdája mindeközben az őszi bajnoki szezon utolsó fordulójára készül: Hajdúböszörményben zárják a sorozatot december 10-én, szombaton 18 órától.

 

DEAC/Sajtóiroda