Nagyköveti vizit a juharleveles zászló születésnapján

Kétnapos debreceni útja során ez egyetemre is ellátogatott Caroline Charette, Kanada magyarországi nagykövete, aki elsőként az intézményi vezetéssel tanácskozott, majd előadást tartott a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet hallgatóinak és megismerkedett a Kanadisztikai Tanulmányok Kutatóközpont munkájával is.

A Debreceni Egyetem (DE) patinás Főépületében tett séta után a nagykövet Bartha Elek oktatási rektorhelyettessel találkozott.

A megbeszélésen Caroline Charett elsősorban az intézmény oktatási, képzési kínálatával ismerkedett, de emellett kiemelt figyelmet fordított az itt folyó tudományos- és kutatómunkára, valamint a nemzetközi kapcsolatokra is.

- A magyar felsőoktatásban a Debreceni Egyetemen található a legnagyobb külföldi hallgatói közösség, több mint 130 országból csaknem 7300, köztük 70 kanadai diák folytatja intézményünkben tanulmányait. Éppen ezért lényeges a nemzetközi kapcsolatok erősítése, amelynek fontos része a mostani nagyköveti látogatás is – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Caroline Charette a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézet meghívására érkezett a Debreceni Egyetemre szerdán. A látogatás különleges aktualitása, hogy február 15-e egyben Kanada juharleveles zászlajának születésnapja is.

- 2019 óta látom el nagyköveti feladatomat, és fontosnak érzem, hogy Budapesten túl az országot, a magyar társadalom működését, az oktatást, ezen belül a felsőoktatást is megismerjem. Ebben hosszú időn át megakadályozott a pandémia – fogalmazott a nagykövet. Caroline Charette kiemelte: az ismerkedés természetesen kétoldalú, hiszen a kapcsolatok erősítéséhez nagyban hozzájárul az a rengeteg magyar is, aki jelenleg Kanadában él.

A nagykövet előadásának központi témája Kanada értékeinek, multikulturalizmusának bemutatásán túl kiterjedt az ország földrajzi adottságaira, történelmére és arra is, hogy milyen a mindennapi élet az országban.

- Nagyon örülünk a látogatásnak és az előadásnak, hiszen ezáltal diákjaink első kézből hallhattak a legfőbb kanadai értékekről, miközben egy kötetlenebb beszélgetés során megismerkedhettek egy diplomata életével is. Eközben mi is betekintést nyújthattunk a nálunk folyó, Kanadával kapcsolatos tevékenységekbe, amely hozzájárulhat további találkozókhoz és akár közös oktatási-kutatási programok megalapozásához is – mondta Venkovits Balázs, a BTK Angol-Amerikai Intézet igazgatója, a Kanadisztikai Központ vezetője.

Az előadást követően tartották az intézet Hungarian Journal of English and American Studies (HJEAS) Scopus indexált folyóiratának legújabb, tematikus különszámának bemutatóját, amely külön fejezetet szentel a közép- és kelet-európaiak bevándorlására Kanadába. A kiadvány szerzői között kanadai, francia, amerikai, szlovén és magyar kutatók találhatók.

A nagykövet első alkalommal járt Debrecenben, fogadta Barcsa Lajos alpolgármester és találkozott Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református egyházkerület püspökével is. A vizit az Alliance Francaise de Debrecen Kulturális Egyesületnél, a Református Kollégiumban és a Déri Múzeumban tett látogatással ért véget.

Sajtóközpont - BZs