Mozgalmas hétvége a DEAC-nál

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapata ismét nem talált legyőzőre, a női futsalosok elhozták a zalai play-off találkozóról az értékes három pontot. A DEAC és a DASE labdarúgói is nyertek a hétvégén.
Kosárlabda
 
Izgalmas és szoros mérkőzést játszott az Eger otthonában a DEAC Kamilla Gyógyfürdő. Az utolsó negyed elején még 10 ponttal mentek a hazai hevesiek, a debreceniek viszont óriási hajrával szinte a sírból hozták vissza a mérkőzést. A mostani győzelemmel a DEAC átvette a vezetést a tabellán.
 
- Örülök, hogy át tudtuk lépni saját árnyékunkat, átlendültünk a holtponton, és be tudtuk húzni a meccset. Gratulálok a csapatnak, ez egy nagyon fontos győzelem volt – értékelt Berényi Sándor edző.
 
 
EKE Eger KOK – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 61-73
 
A női kosarasoknak viszont most nem volt szerencséjük, nem sikerült a bravúr Pasaréten. A Vasas és a DEAC igazi rangadót játszott, a félidőben még a vendégek voltak előnyben, a végén azonban a fővárosiak taroltak.
 
- Az első félidőben miután összeszedtük a védekezést, szépen visszajöttünk a mérkőzésbe, és a nagyszünetben még vezettünk is. Sajnos az eladott labdák végig kísértettek minket a meccs folyamán, és ez okozta a vesztünket is – mondta a találkozóról Kovács Imre edző.
 
Vasas Akadémia – DEAC 100-83
 
Labdarúgás
 
Mindkét egyetemi labdarúgó csapat győzelmet aratott a hétvégén. A DEAC szombaton lépett pályára a Hajdúdorog ellen, a DASE pedig vasárnap fogadta a Berettyóújfalut.
 
Debreceni EAC–Hajdúdorog SE 3–2
 
DASE–Berettyóújfalui SE 3–2
 
Futsal
 
A vasárnap késő este kezdődő zalai összecsapáson a DEAC női csapata elhozta a play-off találkozóról a három pontot. 
 
Göcsej SK Sport 36 – DEAC 2-3
 
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Futsal Bajnokságon (Futsal MEFOB-on) a debreceniek hazai pályán a legjobb 8 közé jutottak.
 
DEAC - Corvinus Egyetem Budapest 6-3
 
Hétfő esre a férfi futsalosok Tápiószentmártonban léptek a pályára, ahonnan végül győzelemmel tértek haza.
 
Kincsem Lovaspark SE - DEAC 6-7
 
Kézilabda
 
A DEAC őrzi a tabellán a vezető helyét, ugyanis a Kisvárda otthonában is győztek a férfi kézilabdások. Bár a mérkőzés első félidejében a hazaiak voltak fölényben, a második félidőre a vendég debreceniek a nyitott védekezést választották, és innentől már ők domináltak.
 
Kisvárdai KC – DEAC 25-30
 
Röplabda
 
Szombaton játszották az első tornát a férfi NB I. alsóházában. A Sümegen megrendezett mérkőzéseken összességében a pécsiek taroltak, ezzel a DEAC-ot is megelőzve. Az alsóház állása: 8. Sümeg 6 győzelem (18 pont), 9. PTE PEAC C-Doki 5 (14), 10. DEAC 4 (12).
 
PTE PEAC C-Doki – DEAC 3:0
 
Sümegi RE – DEAC 3:0
 
DEAC/Sajtóiroda