MEFOB döntőben a rögbicsapatunk

Tavaly ezüstérmet hoztak haza, idén azonban mindenképpen szeretnék megnyerni a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot a Debreceni Egyetem hallgatói.

A főként külföldi hallgatókból álló alakulat első helyen zárta a selejtezőket, így bizakodva várják a bajnokság döntőjét.

- A szezon hátralévő részében szeretnénk felkészülni a MEFOB döntőjére, amelyet július 14-én rendeznek meg Velencében. Az a célunk, hogy idén megnyerjük a bajnoki címet, amiről tavaly csak kicsivel csúsztunk le – nyilatkozta a csapat tagja Aenab Hussain.

A játékosok  mindent megtesznek a győzelemért, már csak azért is, mert jövőre szeretnének a ligában is feljebb lépni. 

- A nyári szünetre minden csapattagunk kap rögbi-specifikus fitnes- és diétatervet. Ezen túl azon dolgozunk, hogy találjunk egy olyan edzőt, akinek a segítségével feljuthatunk az NBII-be, hogy ott fejlődhessünk tovább – fűzte hozzá.

A csapat emellett szeretne a jövőben még szorosabban együttműködni a Debreceni Egyetemmel és a helyi középiskolákkal, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék a rögbit.

Sajtóiroda-TB