A labdarúgást ünnepelték

Lejátszották a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és a Kozma Mihály Futsal Kupa közös nagydöntőit a DESOK-ban. A mérkőzések előtt a Futballünnep rendezvénysorozatban a magyar labdarúgás legfényesebb időszakáról is hallhattak előadást az érdeklődők.
A futball hatalma, a hatalom futballja – a focializmus építése címmel tartott előadást Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, Kozma Mihály, a  Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottságának elnöke pedig az Aranycsapatról beszélt február 19-én szerdán, a Böszörményi úti campuson.Az érdeklődők a kor politikai rendszerének működésébe is bepillantást nyerhettek.

Csütörtökön a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont sportcsarnokában játszották le a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa három férfi divíziójának döntőit, a Női Liga fináléját és a Kozma Mihály Futsal Kupa fináléját.

Utóbbiban a Sinter FC 5-1-re diadalmaskodott az A-MEN FC felett, míg a BJLEK Superligában zsinórban negyedszer is a Made in Italy győzött, miután 8-4-re felülmúlták a Sinter FC-t.
Az eseményen a névadóról, Buzánszky Jenőről is megemlékeztek. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke elmondta, az egykori klasszis futballista már életében legenda volt, tökéletesen alkalmas volt arra, hogy példaképe legyen a jövő generációjának, a fiatalságnak. Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó kiemelte, Buzánszky Jenő olyan ember volt, akire oda kellett figyelni, és akit soha nem lehet elfelejteni.

Végeredmény:
 
BJLEK Női Liga:
Solisun FC
DEAC Csajok
Sinter FC Ladies
DE TESOK Vénusz
Legjobb játékos: Torma Lilla
 
Kozma Mihály Futsal Kupa:
Sinter FC
A-MEN FC
Botafogo, Eintracht Jägermaister
Legjobb játékos: Katona Tamás
 
BJLEK Divízió 3:
Szlambdoria
Törvény és Taktika Egyesület
Gomorra, Kano Pillars A
Legjobb játékos: Csicsek Máté
 
BJLEK Divízió 2:
Iron Monkey Cycle
Deportivo Hungaritos
DE TESOK, Champs FC
Legjobb játékos: Vad Máté Milán
 
BJLEK Superliga (Divízió 1):
Made in Italy
Sinter FC
A-MEN FC, Botafogo
Legjobb játékos: Jeney Domokos
 
A teljes mezőny legjobb U20-as játékosa: Szabó Ábel
A teljes mezőny legjobb játékosa: Linzenbold Zsolt
BJLEK Fair Play-díj: Tudjukkik
Kozma Mihály Futsal Kupa Fair Play-díj: Eintracht Jägermaister