Közösen a mérnöki képzésekért

Háromoldalú stratégiai keretszerződést írt alá a Debreceni Egyetem, a város és az ITK Holding Zrt. A megállapodás keretében új kihelyezett tanszék létrehozását tervezik, és duális képzést is indítanának.

- Az ITK Holding Zrt. fontos partnere a városnak, hiszen évek óta részt vesz a közösségi közlekedés biztosításában, a tavaly átadott üzeme pedig nemcsak mint gyártóbázis, de oktatási központként is működik, ezzel követendő példát állítva más vállalkozások elé – hangsúlyozta a március 20-ai szerződésaláírás alkalmával Barcsa Lajos.

Az alpolgármester kifejtette: az elmúlt években 4700 új munkahely jött létre, s több mint 260 milliárd forint működő tőke áramlott be a városba; ez nemcsak a városnak, hanem a Debreceni Egyetemnek is köszönhető.

- Versenyképességünk egyik kulcsa a megfelelő színvonalú oktatás, amiben megkerülhetetlen szerepe van az egyetemnek. Éppen ezért fontosak az olyan együttműködési megállapodások, mint ez a mai, amely megfelelő keretet nyújt, hogy a felek közösen gondolkodjanak a műszaki és villamosmérnöki képzés fejlesztéséről – hangsúlyozta Barcsa Lajos.

Az alpolgármester hozzátette: az együttműködés keretében külön kapcsolattartót jelölnek ki, aki folyamatosan segíti az önkormányzat, az egyetem és az ipari szereplők közös tevékenységét. Emellett a város vizsgálja egy ösztöndíjprogram bevezetésének a lehetőségét, amellyel a legtehetségesebb fiatalokat tartanák Debrecenben.

Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy az intézmény stratégiai célja egy erőteljes mérnöki képzési vonal kialakítása, hogy egyfajta „műszaki egyetemi” szerepet is betöltsön. Ebben a folyamatban nagy szerepe van az olyan együttműködéseknek, melyeket a térség iparvállalataival köt az egyetem.

- Ezt a keretszerződést megfelelő tartalommal kell megtölteni. A kihelyezett tanszék létrehozása mellett a másik sarkalatos pont a duális képzés elindítása. Ez a képzési forma mindkét fél számára előnyös, hiszen a hallgatók a legkorszerűbb technológiákat sajátíthatják el, majd állást kaphatnak, a cégek pedig magasan képzett szakembereket szerezhetnek meg maguknak – húzta alá Pintér Ákos.

A rektorhelyettes megjegyezte: a duális képzés a gyakorlatorientált mérnökképzés leghatékonyabb formája, a fiatalok az egyetemtől kapott magas szintű elméleti alapok mellett gyakorlatorientált formában, valódi vállalati környezetben szerzik meg a gyakorlati tudást, így a cégek teljesértékű, a vállalat működését, kultúráját már ismerő munkavállalókkal gazdagodnak.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyon fontos, hogy a cég tudásalapú iparfejlesztéseket hajtson végre, aminek az infrastrukturális feltételeit a tavalyi beruházással már megteremtették.

- Az ITK Holding Zrt. decemberben átadott Oktatási, Fejlesztési Központja és Kísérleti Üzeme megfelelő helyszínt nyújt a BSc- és MSc-mérnökhallgatók duális képzéséhez, illetve a kihelyezett tanszék megalapításához, ahol a legújabb ipari technológiákat ismerhetik majd meg a diákok – sorolta Kossa György. A cég elsősorban a gépész- és villamosmérnök hallgatókra számít majd.


Az elnök-vezérigazgató felidézte, hogy egy, a Műszaki Karral közösen indított programban 5 MSc-mérnökhallgató kapott lehetőséget, hogy részt vegyen a cég egyik fejlesztési projektjében, s gyakorlati tudással bíró tervezőmérnökként fejezzék be tanulmányaikat, majd kapjanak állást a cégnél.

Sajtóiroda - TPL
Fotó: Miskolczi János