Közös mozgással töltődtek fel a hallgatók

Több mint háromszáz hallgató sportolt együtt a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének (DESKI) szervezésében megvalósult Body & Mind rendezvényen kedd este a DESOK-ban. Először az aerobik, majd a spine up és a stretching volt a középpontban.

A DESKI által már hagyományosan, minden félévben megtartott mozgásprogram ezúttal is remek hangulatban telt. A fiatalok számára remek alkalom volt ez a közösségépítésre, a kikapcsolódásra, a feltöltődésre. Nem mellesleg pedig testnevelés órapótlási lehetőséget is kínált.

Csire Marianna oktató egyedi zenével készült, külön erre az alkalomra. Igazi testi-lelki feltöltődésben volt részük az egyetemistáknak, hiszen az este első fele egy dinamikusabb részből állt, majd következett egy nyugodtabb etap, melyben a jóga került a középpontba. 

A rendezvény népszerűségét jelzi, hogy a meghirdetett helyek rendszerint pillanatok alatt betelnek, most sem volt ez másképp.

 

Sajtóközpont