Jubileumi zenei Nyári Akadémia

Huszadik alkalommal rendezi meg augusztus 5-18. között a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Conservatory Alapítvány az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját. A program hagyományosan a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjével zárul.

A Debreceni Egyetem (DE) nagy hagyományú zenei rendezvényének célja, hogy segítse a fiatalokat zenei képességeik, készségeik fejlesztésében, valamint a tanultak révén tudásuk elmélyítésében.

Az akadémiára 170 résztvevő érkezik 17 nemzet képviseletében, a környező országokon kívül – többek között - Tajvanból, Kínából, Japánból, Görögországból, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból, vagy éppen Mongóliából és Németországból is.

– Komoly mérföldkő a mostani évforduló, amely egyrészt mutatja a rendezvény elismertségét és népszerűségét, egyben reprezentálja a Debreceni Egyetem széleskörű képzési portfólióját is, amelyben kiemelt szerepet kap a zeneművészet révén az intézmény iránti nemzetközi érdeklődés fenntartása és további bővítése – fogalmazott a rendezvényt ismertető augusztus 2-i sajtótájékoztatón Tőzsér József, a DE egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese.

A szakmai fejlődést hat országból összesen harminchárom professzor segíti majd a 14 napon át tartó mesterkurzusokon. A vendégoktatók Magyarország mellett Németországból, Ausztriából, Szerbiából, Hollandiából, Szlovéniából és Lengyelországból érkeznek a DE Zeneművészeti Karára (ZK).

Most először csatlakozik az akadémiához Tomasz Lisiecki gordonkaművész, Oskar Laznik szaxofonista, Laura Levai Aksin és Petar Popovič fuvolaművészek, Korcsolán Orsolya hegedűművész, Markus Leoson ütőhangszeres-művész és Farkas Gábor zongoraművész. Ugyanakkor az akadémia munkájában több alapító tag is részt vesz, mint Zs. Szabó Mária hegedűművész, Nagy Sándor mélyhegedű-művész, Szabó István ütőhangszeres-művész, Duffek Mihály, Böszörményi Judit és Sarkady Katalin zongoraművészek.


Mivel az esemény tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt, így a szervezők legfontosabb feladata volt, hogy idén pótolják a jubileumi programot.

- Húsz esztendeje, az akadémia indításakor magunk sem gondoltuk, hogy ilyen hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő eseményt hoztunk létre, amelyre évről évre olyan művészek érkeznek, akikkel nem csupán a tanulás, hanem maga a találkozás is élmény. Mindez pedig szakmailag inspiráló a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, vagy Magyarország bármely felsőfokú zenei képzésében tanuló, vagy a külföldről hozzánk érkező ifjú zenei tehetségek számára – mondta Lakatos Péter, a DE ZK dékánja.

- Az akadémia résztvevői összesen 15 mesterkurzuson vehetnek majd részt hegedű, brácsa, gordonka, fuvola, klarinét, szaxofon, fagott, kürt, trombita, harsona, ütő, zongora hangszereken, mindezek mellett pedig ének és zenekari kurzusokat is tartunk a hallgatóknak. A mesterkurzusok mellett az akadémia keretei között ismét meghirdettük a Kortárs zenei énekversenyt is – tájékoztatott Váradi Judit

Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója kiemelte: az egyéni képzések mellett a mesterkurzusok résztvevői a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar munkájába is bekapcsolódhatnak, melyet Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a Nemzet Művésze irányít. A próbaidőszakot Bolyky Zoltán és Daru Andrea betanító karmesterek közreműködésével augusztus 5-én kezdik meg a világzenekar tagjai. A Világzenekar jótékonysági hangversenyt ad a Pesti Vigadóban, valamint fellép Debrecenben és Budapesten a Hősök terén. A koncertek az Európa Tanács programsorozatának részét alkotják.

A hagyományoknak megfelelően a 20. Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiájának ideje alatt a mesterkurzusokat tartó professzorok a Zenés esték a Nagyerdőn sorozatban ingyenes hangversenyeket is adnak a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

A programokról bővebb információ olvasható a https://ymsa.unideb.hu/ oldalon.

Sajtóiroda