Útnak indulnak az egyetem és a DEKOM adományai

Két nap alatt megteltek az egyetemi gyűjtőpontok, ezért már szerdától elszállítja a Magyar Református Szeretetszolgálat azokat a hallgatói felajánlásokat, amelyeket az ukrajnai menekültek megsegítésére adományoztak. Több mint 3 tonnányi gyógyászati eszközzel indul Ukrajnába a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja is.

Hétfő óta gyűjti a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata az egyetemisták adományait az intézmény hét campusán, a DEHÖK így szeretné segíteni a menekültek magyarországi tartózkodását. A kezdeményezéséhez eddig hozzávetőleg több mint ezer egyetemi polgár csatlakozott. Csont István, a DEHÖK elnöke példátlan összefogásról beszélt.

– Mi sem gondoltuk, hogy ennyien szeretnének segíteni, gyakorlatilag két nap alatt megteltek a gyűjtőpontok. Nálunk, a DEHÖK irodában egy szoba csak a ruhákkal volt tele, de már a folyosón is sorra álltak a dobozok, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat már szerdán elkezdte elszállítani a csomagokat – mondta a DEHÖK elnök. Csont István hangsúlyozta: ameddig csak szükség van segítségre, tovább folytatják a gyűjtést az összes eddigi helyszínen. Az orosz-ukrán konfliktus elől menekülve eddig hozzávetőleg 100 ezren érkeztek hazánkba.

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának elnöke, Késmárky András napokon belül elindul Ukrajnába. Elmondta: a támogatóktól, szponzoroktól mintegy 3,5 tonna adományt gyűjtöttek össze az ottani kórházaknak.

- A legnagyobb probléma, hogy nincs utánpótlás gyógyszerekből és kötszerből, és ebben akarunk segíteni. Várhatóan csütörtökön lezárjuk a gyűjtésünket, és elkezdjük megszervezni a szállítást, mert itt elég nagy mennyiségű gyógyászati eszközről van szó. Jövő héten útnak indulunk vele. Főként fertőtlenítőszereket, kéz- és műszerfertőtlenítőt, valamint traumás sérülések ellátására alkalmas okoskötszereket csomagolunk össze, de viszünk gyógyszert és gyermekek ellátására szolgáló gipszeket is – fejtette ki a hirek.unideb.hu-nak Késmárky András.

A DEKOM elnöke szerint nagy szükség lenne még vérkészítményre, mert úgy tudják, abból nagyon kevés van. - Harkovban például egy egész kórházat lebombáztak. Főként ott és Kijevben vannak nagyon leterhelve a kórházak, de egyelőre összességében el tudják látni a sérülteket. Amennyiben kell, én ott is maradok, hogy orvosi segítséget nyújtsak – tette hozzá.

A gyűjtés tovább folytatódik hétköznapokon 10-15 óra között az összes debreceni, illetve a nyíregyházi és szolnoki campuson is. Továbbra is várja a felajánlásokat a Debreceni Egyetem sportklubja is, 9-15 óra között a DEAC Business Irodában lehet elhelyezni a felajánlásokat. A tapasztalatok szerint – a tartós élelmiszerek mellett – most elsősorban esőkabátokra és meleg takarókra van a legnagyobb szükség.

Sajtóiroda – PKZs