- Az új BTL torony jelentősen hozzájárul a gyermekek rehabilitációs ellátásának fejlesztéséhez. A gépet elsősorban traumás sérüléseket követően, illetve koraszülöttek kezelésében, valamint idegsérülések esetén, az idegi regeneráció javításában használjuk. Az Ibolya utcai járóbeteg rehabilitációs központban már eredményesen alkalmazunk két ilyen készüléket, a felajánlásnak köszönhetően a jövőben erre a fekvőbeteg ellátásban is lehetőségünk lesz – mondta el Szabó Tamás egyetemi docens, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért kuratóriumi elnöke.
Szabó Tamás hozzátette: a klinika Magyarország második legnagyobb, gyermekeket ellátó egészségügyi központja. Az európai színvonalú betegellátást nyújtó intézmény hat ellátási egységben tizenöt profillal működik. A járóbeteg-ellátásban évente százezer, a fekvőbeteg-ellátásban pedig több mint huszonháromezer gyermeket kezelnek. Ahhoz, hogy a mindennapi betegellátásban a legmodernebb eszközöket használhassák, a központi források mellett a magánszemélyek, illetve a vállalatok, így a Marnevall Zrt. felajánlása is nagy segítséget jelent.
- Társadalmi szerepvállalásunk meghatározó eleme a betegellátás támogatása, hiszen felelősséggel tartozunk munkatársainkért, partnereinkért és fogyasztóinkért, ugyanakkor kiemelten fontos számunkra a közvetlen környezetünk iránti odafigyelés is. Debreceni székhelyű, lokálpatrióta vállalatként úgy gondoljuk, hogy ha segítséget nyújtunk, azt elsősorban itt, a városunkban kell megtennünk. Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy olyan támogatást adhatunk, amelynek hosszú távú haszna lesz a gyermekklinika életében, ezúttal a gyermekrehabilitáció területén – hangsúlyozta Liszenkó Gergely, a Marnevall Zrt. vezérigazgatója.
A készülék alkalmazásának köszönhetően a Gyermekrehabilitációs, Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Részlegen fekvő gyermekek a jövőben még hatékonyabb és kíméletesebb terápiában részesülhetnek.
- A BTL toronnyal végzett lézeres, ultrahangos, valamint elektroterápiás kezelések előkészítik a nagy mozgások fejlesztését, valamint megkönnyítik az egyéb szenzomotoros koordinációs mozgások kivitelezését. A készülékkel többek között fájdalomcsillapítást, izomlazítást, keringésjavítást, fájdalomcsökkentést érhetünk el, de akár heg-, illetve bőrgyógyászati elváltozások kezelésére is alkalmas. Sajátosságai közé tartozik ezen kívül, hogy a készülékkel egyszerre két-három gyermeket is kezelhetünk – ismertette Nagy Beáta egyetemi tanár, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekrehabilitációs Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Részleg vezetője.
A kétmillió forint értékű berendezés megvásárlása mellett a cég az alapítványon keresztül további másfél millió forinttal támogatja a gyermekklinika rehabilitációs tevékenységét.
A támogatást Liszenkó Gergely, a Marnevall Zrt. vezérigazgatója kedden adta át Szabó Tamásnak, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának, az alapítvány kuratóriumi elnökének.
Az alapítvány a cégek, illetve magánszemélyek felajánlásainak köszönhetően korábban már 12-13 millió forint értékű eszközbeszerzéssel támogatta a gyermekrehabilitációt, a Gyermekgyógyászati Klinika különböző profiljainak fejlesztését pedig az elmúlt hat évben összesen mintegy 250 millió forinttal segítette.
Sajtóközpont - CzA