Nemzetközi sportfórumon mutatkozott be a DE

A Debreceni Egyetemen elérhető széleskörű sporttudományi képzéseket, kutatásokat, infrastruktúrát és innovációkat is megismerhették az érdeklődők hazánk legnagyobb sportkonferenciáján.  A budapesti rendezvényre több előadással és standdal készültek a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakemberei. 

A Debreceni Egyetem sportökoszisztémája unikális a hazai felsőoktatási intézmények körében. Nincs még egy olyan egyetem, ahol a sportegyesület, a létesítmények, a versenyszervezés és természetesen a felsőoktatási képzés ilyen egységet alkotva van jelen, mint a cívisvárosban.

Ezt hangsúlyozta Bács Zoltán a Sport Forum Hungary 2022-es rendezvényén. A kancellár előadásában ismertette, miért és hogyan vált a sport stratégiai ágazattá az intézményben, illetve megfogalmazta az egyetem rövid- és hosszútávú céljait ezen a területen. 

A budapesti konferencián a hazai sportélet számos részletébe - a fenntarthatóság és a működés aktuális lehetőségeibe, a sportmarketing és -menedzsment folyamatokba, innovációiba, továbbá a sportágak fejlesztési stratégiáiba – is betekintést nyerhettek a résztvevők a három szekcióülésen és a kerekasztalbeszélgetéseken. 

A Debreceni Egyetem sportinnovációiról a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója számolt be. Balogh László előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogyan tudja a felsőoktatási intézmény K+F+I tevékenységével segíteni az ipar szereplőit a valós sportpiacon. 

A konferencián külön beszámolót tartottak a DE nemzetközi sporteseményeiről is, hiszen a következő két évben három nagy egyetemi sportversenyt – 2023. European Universities 3x3 Basketball Championship, World Flying Disc Federation (WFDF) University Trophy, 2024. European Universities Games – is szervez az intézmény. A részletekbe Varga Kata, a szervezőbizottság vezetője avatta be az érdeklődőket.


A rendezvényen a Debreceni Egyetem vezetőin és szakemberein túl hallgatók is részt vettek, a fórumot kísérő kiállításon pedig az intézmény sporttudományi képzéseit is megismerhették a hazai és külföldi sportélet képviselői, szakszövetségei, kis- és nagyvállalatai. 

Sajtóiroda-TB