Könyvbemutató: a korona története

A Debreceni Egyetemen is bemutatták Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docensének a Szent Korona amerikai kalandjairól, 40 évvel ezelőtti hazatéréséről szóló kötetét. A keddi rendezvényen a szerző kulisszatitkokat is elárult a könyv keletkezéséről.

- A korona olyan szakrális érték, amely megfejtésre váró üzeneteket hordoz a magyarság számára, szimbólum, a hagyományt felvállaló nemzeti érték – mondta köszöntőjében Bartha Elek. Az egyetem oktatási rektorhelyettese a január 23-ai debreceni könyvbemutatón kiemelte a kötet szerzőjének hosszú évtizedeken át tartó kutatómunkáját, amellyel eddig rejtett információkat sikerült feltárnia tudományos alapossággal.

- Irigylésre méltó kutatói elszántság eredménye „A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése” című könyv, amely – bár második a szerző tollából ugyanebben a témakörben – mégis az 1997-ben megjelent 1. kötet folytatásának tekinthető – fogalmazott Lévai Csaba, a Történelmi Intézet docense, aki a rendezvényen a kiadvány  egyik legfőbb erényének nevezte, hogy nem csupán a szakmai, hanem a szélesebb közönségnek is szól.

A beszélgetés során több olyan történet is elhangzott, amelyek kimaradtak a kötetből, így jogosan merült fel a hallgatói kérdés: Lesz-e folytatás?


- Egy vérbeli történész soha nem mondhatja, hogy végére ért a kutatómunkának, ugyanis azt befejezni, nem, csak időlegesen abbahagyni, felfüggeszteni lehet – mondta Glant Tibor.

A Szent Korona kalandjairól a szerző legközelebb az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café keretében tart előadást március 21-én a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában.

Sajtóiroda - BZs