Kitüntették az Egyetemi Életet és a lap munkatársát

Két komoly elismerést kapott a Debreceni Egyetem kiadványa a DUE Médiahálózattól. Az Egyetemi Élet Az év online diákmédiuma kategóriában harmadik lett, a lap munkatársa, Pótor Balázs pedig Az év diákújságírója kitüntetésben részesült. A középiskolák versenyében a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Médiastúdiója második helyen végzett.

Idén is ünnepélyes keretek között adták át Budapesten, a 31. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a magyarországi diákújságírókat, média szakos hallgatókat és fiatal újságírókat tömörítő szervezet, a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjait, ahol hét kategóriában jutalmazták a legtehetségesebb, médiával foglalkozó fiatalokat.

Az év tematikus diákrádiósa, tematikus diákrádiója, tematikus diák podcastje kategóriában a középiskolások között második lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában működő Kossuth Médiastúdió.

A Debreceni Egyetem lapja, az Egyetemi Élet a felsőoktatási intézmények között Az év online diákmédiuma kategóriában harmadik helyezést ért el. Az eseményen a lapot Ölveti László főszerkesztő, valamint Barna Marci újságíró képviselte.

- Az Egyetemi Élet nem először nevezett erre a szakmai versenyre, a korábbi években több hasonló rangos díjat is sikerült elnyernünk, ami komoly dicsérete a munkánknak. Idén több mint ötven indulóval kellett megmérettetnünk magunkat a felsőoktatási kategóriában – ismertette a hirek.unideb.hu-val Ölveti László.

A DUE egyéni elismerései között is jócskán akadt a Debreceni Egyetem számára dicsőség. Az Év diákfotósa 2024-ben a DE hallgatója, Sillye Zsolt lett. Az Év diákújságírója felsőoktatási korcsoportban pedig szintén egy itt tanuló és az Egyetemi Életben publikáló fiatal, Pótor Balázs nyert.

Az Egyetemi Élet komoly múltra tekint vissza, az első szám még 1963 szeptemberében látott napvilágot. Az újság történetének fontos állomása volt, amikor 2003-ban színessé váltak az oldalak, majd 2020 márciusától – a koronavírus-járvány miatt – a lapszámok digitális formában érhetők el.

A szorgalmi időszakban – a gólyatábortól a diplomaosztókig, szeptembertől júniusig – kéthetente, 32 oldalon jelentkező kiadvány 9 rovata kínál olvasnivalót.

Mivel az Egyetemi Életet a Hallgatói Szolgáltató Központ a Neptun-rendszeren keresztül minden egyetemi oktatónak és hallgatónak továbbítja, több mint harmincezer potenciális olvasóhoz jut el közvetlenül, megtalálható természetesen az unideb.hu és a demedia.hu oldalakon, de akár a Facebookon is követhető.

 
Sajtóközpont – OCs