Jótékonyság és közösségi élmény az oDEonban

Hatalmas sikert aratott vasárnap este az oDEon színpadán az egyetemi dolgozókból álló társulat. Az Egyetemi PolgáRock jótékonysági céllal játszották az Anconai szerelmesek című zenés darabot, a bevételből a színpadi világítást korszerűsítik az egyetemi színházban.

Végh Veronika, a színház vezetője szerint a nézői visszajelzések tökéletesen leírják, milyen volt a produkció, sokan köszönték meg személyesen és az interneten az előadást. Mint mondta: egyesek életük legjobb estéi közé sorolták a bemutatót.

- Ez egy igazi baráti közösség, éppen ezért a végén elénekeltük az „Azért vannak a jó barátok” című dalt. Olyanok is nagyon hálásak voltak az élményért, akik még soha nem látták a darabot és nem ismerték a társulatot. Az egésznek az a titka, hogy a fellépők szeretik, amit csinálnak, évtizedes barátság köti össze őket és szívből játszanak. A közönség olyan érzelmi pluszt kap tőlük, amitől feltöltődhet. Ez több mint egy egyszerű előadás, aki látta, visszatér, mert újra át akarja élni ezt a közösségi élményt. A végén a közönség is egy nagy baráti társasággá alakult és együtt énekeltek a színészekkel – idézte fel a bemutató élményeit Végh Veronika.

A vasárnap esti előadást ezúttal is jótékonysági céllal rendezték meg, a teljes bevételt az oDEon színpadi világítástechnikájának korszerűsítésére fordítják, energiatakarékos izzókat cserélnek a lámpák egy részében, valamint a jobb zenei minőség érdekében egy új hangfalat szerelnek fel.

- Van igény arra, hogy együtt legyünk és játsszanak a színészeink. A színpad szinte már az életük részévé vált. Most is a jótékonyság hívta össze a csapatot, mindenki a szívén viseli a színház sorsát, fontos számukra, hogy életben maradjon a teátrum, így ha segítségre van szükség, a társulat összeáll. Most is a lelkiismeret, a segíteni akarás hívta színpadra őket, de szeretnének a továbbiakban is játszani – tette hozzá.

Nincs sok üresjárat, a hétvégén már kezdődnek a próbák a következő előadásra. Az Egyetemi PolgáRock december első felében térnek majd vissza, a nagysikerű karácsonyi darabot, a Grincset adják elő az ODEon színpadán.

Sajtóközpont - BZ