Csaknem hétszázan sportoltak az egészségükért az I. Globus-Mozaik Med Futónapon vasárnap, a Vekeri-tónál. Az eseményt az emlőrák elleni küzdelem jegyében, jótékonysági céllal rendezték meg. Prevenciós Napra is várták az érdeklődőket, melyen az előadók azt hangsúlyozták: betegség esetén elsősorban szakemberektől és ne a közösségi médiából tájékozódjunk. A programokat a Debreceni Egyetem is támogatta.

A kétnapos eseménysorozattal az volt a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák megelőzésére, tehát a szűrőprogramokra, illetve az önvizsgálat jelentőségére. Emellett tájékoztatni szerették volna a lakosságot arról is, hogy ha már felfedezik a betegséget, milyen korszerű lehetőségek állnak rendelkezésre a gyógyítás érdekében.

A Debreceni Egyetem, a város és Magyarország Kormánya támogatásával megvalósult kétnapos esemény az I. Mozaik Med Prevenciós Nappal kezdődött szombaton. A rózsaszínre festett Forest Center Debrecen előadótermét megtöltötték a látogatók. A nyitóbeszédek után magenta színű gyertyákat gyújtottak a résztvevők, így emlékeztek meg azokról, akik a mellrák következtében haltak meg.

A szakmai napon Tóth Dezső klinikaigazgató bemutatta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáját, annak eredményeit. Ismertette, hogy itt végzik a második legtöbb emlőműtétet országosan, és hogy a plasztikai sebészeti eljárások bevezetésével a gyógyítás egyben jó esztétikai eredményekkel érhető el.

Előadást tartott Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke is. Előadásának fókuszában a társadalmi szemléletformálás és a civil szervezetek által életre hívott, figyelemfelhívó események jelentősége állt.

Kádas János, az UD-GenoMed Medical Genomic Technologies Kutatás-fejlesztési és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója azt mutatta be, milyen lehetőségeket tud nyújtani a cég a genetikai vizsgálatok területén.

A kerekasztal-beszélgetéseken az érdeklődők nyitott párbeszédet folytathattak gyógyultakkal és a szakmát képviselő neves szakemberekkel. Kiemelték, hogy rengeteg félelemkeltő hír terjed a közösségi médiában, ezért ha bárki bizonytalan a betegséget illetően, leginkább szakemberektől tájékozódjon.

A résztvevők már a vasárnapi futóversenyre is hangoltak. Olyan kisgyermekes édesanyák és édesapák, elismert ultrafutók osztották meg napi rutinjukat, időbeosztásukat, hogy az oda látogató azzal a gondolattal távozhatott: itt az ideje komolyabban venni az egészségét és elkezdeni sportolni.

A vasárnapi futónapon szikrázó napsütésben, a Vekeri-tó hangulatos környezetében töltődhettek és mozoghattak egészségükért a résztvevők. A három táv (1,3 km, 4 km, 10,8 km) valamelyikét a DEAC szabadidősport szakosztály és a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram számos tagja mellett rengeteg egészségügyi dolgozó is teljesítette. A futók között pedig volt csaknem száz gyermek is.

Összesen mintegy hétszázan futottak, ám a családtagokkal, barátokkal együtt ezren is megfordultak a Vekeri-tónál.

Illésy Lóránt emlősebész, versenyigazgató a nap végén úgy fogalmazott: az első debreceni futóversenyük minden várakozást felülmúlt.

- Ez a nap nagyon sok embert ébresztett rá arra, hogy nem késő elkezdeni sportolni, illetve hogy már fiatal korban el kell kezdeni tudatosan nevelni a gyermekeket a mozgás szeretetére. Példát kell nekik mutatni. Sportolni és egészségesnek lenni menő és ráadásul ez a jövő, a hosszú élet titka. A versenynek köszönhetően nagyobb reflektorfénybe került a prevenció. Vasárnap akik ott voltak, nem csak beszéltek a prevencióról, hanem tettek is érte – emlékeztetett Illésy Lóránt.

A támogatásokból befolyt összegből egy emlősebészeti eszköz, úgynevezett gamma-kamera beszerzésére gyűjtenek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája részére. Eddig több mint egymillió forint gyűlt össze (az eszköz ára 8-10 millió forint), a felajánlásokat egész októberben várják.

Utalási lehetőség a Mozaik Med Sportegyesület számlájára: 11744003-24420426-00000000

Közlemény: emlorak_adomany

 

Sajtóközpont - PKZs