Folytatódnak az egyetemi koncertek

Több mint húsz koncertet mutat be az új évadban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Folytatódik a Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen, a Steinway és a Régi Zene hangversenysorozat, valamint a Vasárnapi muzsika, a Lélekmelengető és az Ifjúsági élménykoncertek is várják a közönséget.

A 2021/22-es szezonban is változatos, színes koncerteket szervez a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A programkínálatról sajtótájékoztatón számolt be Lakatos Péter, a ZK dékánja és Váradi Judit művészeti menedzser. A kari vezető elmondta, ezúttal úgy készülnek, hogy a négy nagy hangversenysorozat minden koncertjét az aktuális járványügyi szabályok betartásával, személyes jelenlét mellett fogják megrendezni.

- Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen olyan évad vár ránk, amilyen már régen volt. Felértékelődött a koncertre járás, most már nem elég az interneten keresztül nézni a fellépéseket. Egy olyan szakmát képviselünk, ami nem tanulható online tankönyvekből, csak úgy, ha az ember maga csinálja és másokat lát zenélni. Az oktatásnak ez a része megspórolhatatlan. A pandémia kezdetekor egyik pillanatról a másikra kellett koncertet lemondani, remélem ilyesmire ezúttal nem lesz szükség. Az idei évadban is nagyon különleges előadók érkeznek a karra, a klasszikus zenének azt a szegmensét képviselhetjük, ami a városban és annak környezetében is egyedinek számít. Pótolhatatlan jelentőségűek ezek a koncertek, hiszen a hallgatóink szakmai rutint szerezhetnek, világhírű, fantasztikus képességű zenészeket láthatnak, és sokat tanulhatnak tőlük – fogalmazott Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánja.

Váradi Judit művészeti menedzser ünnepi pillanathoz hasonlította a hangversenyek elindítását és hozzátette azt is, hogy bőséges lesz a kínálat, minden sorozatban hat koncert várja majd a közönséget.

- Mind a négy nagy hangversenysorozatot elindítjuk, színes repertoárral és professzionális fellépőkkel készülünk. Huszonkilencedik évadát kezdi az Universitas-Debrecen sorozat, amit október 17-én vasárnap este 7 órától  egy vígoperával nyitunk, W.A. Mozart: Színházigazgató című kétfelvonásos darabját Mohos Nagy Éva művészeti vezető irányításával a kar hallgatói adják majd elő együttműködésben a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekarral. A Steinway sorozat a szóló zongorairodalmat mutatja be, folytatódik a Konzervatóriumi esték, valamint ezúttal is várjuk az általános iskolásokat az Ifjúsági élménykoncertekre annak érdekében, hogy a gyerekek is megismerhessék a klasszikus zenét. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárral közösen elindultak a Lélekmelengető alkalmak, és tervezzük a Kölcsey Központtal a Vasárnapi muzsika folytatását is. A szóló és a klasszikus kamarairodalmat felvonultató előadásokat a Liszt teremben mutatjuk be. A hagyományokat ápoljuk a Régi zene sorozattal, mely ezúttal öt koncertet foglal magában – mondta el Váradi Judit.

Az idei hangversenysorozatokra ezúttal nem lehet bérleteket vásárolni, minden koncert az adott alkalomra érvényes belépőjeggyel látogatható.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hangversenysorozatai a Rosella Régizene Együttes koncertjével kezdődnek október 12-én a Liszt teremben.

A teljes program az alábbi csatolmányokban található.

Sajtóiroda - BZ