Elismeréseket vehettek át az egyetem szakemberei a MEFS-től

Az egyetemi sportért végzett kiemelkedő tevékenységükért a Debreceni Egyetem képviseletében hatan kaptak díjat a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tisztújító közgyűlésén. Az eseményt Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén termében tartották csütörtökön.

A tisztújító közgyűlésen az elkövetkező négy évre újra Mocsai Lajost választották meg a MEFS elnökének, aki beszédében kiemelte, hogy nyáron kezdetét veszi Debrecenben és Miskolcon Magyarország történetének legnagyobb felsőoktatási és multisporteseménye, az Európai Egyetemi Játékok, mely reményeik szerint még magasabb szintre emeli az egyetemi sport hazai és nemzetközi megítélését. Mocsai Lajos külön köszönetét fejezte ki a Miskolci Egyetem vezetésének és Bács Zoltánnak, a Debreceni Egyetem kancellárjának, a MEFS alelnökének az immár hét éve tartó áldozatos munkáért, lobbitevékenységükért és mindazért, amit a kollégákkal közösen megtesznek a rendezvény sikere és az egyetemi sport fejlesztése érdekében.

Az eseményen arról is döntöttek, hogy a 2024-2028-as időszakban is marad a MEFS alelnöke Bács Zoltán. 

A közgyűlésen a MEFS által alapított díjakat is kiosztották, az egyetemi sportért végzett kiemelkedő munka elismeréseként. Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportért Életműdíjat vehetett át Jávor András, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, rektori főtanácsadó, a DEAC elnöke, Fenyves Veronikát, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánját pedig a MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért díjjal ismerték el. 

A DE Sporttudományi Koordinációs Intézet munkatársai közül Gáthy Éva és Mikhárdi Sándor a Gedényi Mihály Elnöki Elismerő Oklevelet kapta meg az egyetemi sport szervezéséért, valamint Magyar Egyetemi-Főiskolai Halassy Olivér Hallgatói Díjban részesült Bács Zalán Mihály és Sánta János.

 

MEFS/Sajtóközpont