Debrecen kultúrájáért dolgoznak

A magyar kultúra napja alkalmából elismerésben és ösztöndíjban részesült a Debreceni Egyetem több oktatója és hallgatója. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait Duffek Mihály, az alapítvány elnöke és Papp László polgármester adta át hétfőn este a Csokonai Színházban rendezett ünnepségen.

Debrecen város kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért Díjat vett át Alexáné Kardos Ildikó hegedűművész, koncertmester, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója. A Phoenix Kamarazenei csoport tagja, Debrecen és a régió hangversenyéletének közismert művésze. Tanítványai rendszeres résztvevői és sikeres szereplői az országos szakmai versenyeknek. A nyaranta Debrecenben rendezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának közreműködő művésze, a zenekar koncertmestere. Szimfonikus zenekarok tagjaként Európa számos országának koncertpódiumán megfordult, elsősorban koncertmesterként. Több mint két évtizede támogatja szakmai munkájával a Kodály Filharmonikusok munkáját. A díjat a hegedűművész nagyváradi szereplése miatt fia, Alexa Loránd vette át.

Az alapítvány kuratóriuma hat pályázónak, köztük a Debreceni Egyetem négy polgárának adományozott alkotói ösztöndíjat, amelyet Falvai Balázs okleveles építész, a Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének egyetemi docense, Gellén Fanni énekes, előadóművész, a Fogorvostudományi Kar hallgatója, Reszegi Katalin, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Intézetének egyetemi adjunktusa és Ujvárosi Andrea énekművész, a Zeneművészeti Kar mesteroktatója, operanagykövet vett át.


Az ünnepség gálaműsorral zárult a Csokonai Színházban.

Sajtóiroda – BZs
Fotó: Miskolczi János