Családi Jégkarnevál

Sport, játék, szórakozás – ez várta mindazokat, akik idén ellátogattak a Családi Jégkarneválra, amelyet hatodik alkalommal szervezett meg a Jégcsarnokban a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, valamint a Lelkierő Egyesület.

Az előző évekhez hasonlóan március 3-án is megtelt a Debreceni Jégcsarnok korcsolyázó gyermekekkel és felnőttekkel, a vasárnapi rendezvényen résztvevők száma megközelítette a 800-at.

- Jó látni, hogy az egyetem dolgozói nemcsak a munkahelyen alkotnak nagy családot, hanem akkor is, ha kikapcsolódásról van szó. Ezért is fontos az intézmény számára, hogy igazi családbarát egyetemként rendezvények sorával járuljon hozzá olyan közös programokhoz, amikor a dolgozók és gyermekeik közösen szórakozhatnak – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek rektorhelyettes.

A korcsolyázás mellett a szülők és a gyermekek játékos sportvetélkedőn – sorversenyen – vehettek részt, és bár a megmérettetés után csak az első három helyezett csapat kapott ajándékot, a programról senki sem távozott üres kézzel.

A tombolasorsoláson az ajándékok között szépségápolási termékek, mozi-, koncert-, illetve családi jégcsarnok belépők, valamint különböző sportszerek is szerepeltek. Ebben az évben sem maradhatott el az arcfestés, így végül sok-sok pillangó és tigris próbálhatta ki a rendezvény slágerét, a jég-gokartot. 

A játékos télbúcsúztatóval egy időben a DEMEK – az Alumni Központtal közösen – már el is kezdte az előkészületeket a következő programra: májusban idén is lesz gyermeknaphoz kapcsolódva egyetemi Családi Nap a Nagyerdőn.

Sajtóiroda - BZs