Adytól és Adyról, versben és prózában

Különleges irodalmi esttel emlékeztek meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai a költő születésének 140. évfordulójáról. Ady Endre kevéssé ismert művei mellett a kortársak levélrészleteiből, visszaemlékezéseiből is ízelítőt hallhatott a közönség.

- Száznegyvenedik születésnapján Ady Endre éppoly ellentmondásos, sokat támadott és sokat dicsőített költő, mint a negyvenediken volt, akinek számos alkotása vált tananyaggá, vagy az irodalmi kincs máig vitatott részévé – hangzott el a hétfői irodalmi est megnyitóján. L. Szögedi Gabriella, Sándor Vivien és Mihucz Péter, a könyvtár munkatársai szokatlan szerepben mutatkoztak be a közönség előtt DEENK Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár Tárgyalójában.

- Előadásunk nem értelmezni, és főleg nem újraértelmezni kíván. Az Ady-életműben még mindig sok az olyan gyöngyszem, amelyekről az irodalomkedvelő és irodalomértő közönség semmit, vagy csak keveset tud. Ezekből szeretnénk bemutatni néhányat, gondolatokat ébreszteni egy jó értelemben vett amatőr szavaló-felolvasó műsorral – fogalmazták meg céljukat a közreműködők.


– „Lépést tartunk a változásokkal” – a könyvtár 100 éves jubileuma óta ez a mottónk, amellyel azt szeretnénk jelezni az olvasóinknak, hogy egyetemi és nemzeti könyvtárként fogékonyak vagyunk az újdonságokra, legyen az a technika változása, vagy akár a megújuló olvasói szokások. Úgy kell alakítani szolgáltatásainkat, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, ugyanakkor fel kell vállalnunk a hagyományos kultúraőrző szerepet is. Ennek szellemében jött létre – munkatársaink irodalomszeretetének köszönhetően – a mostani Ady-est – mondta az unideb.hu portálnak Petró Leonárd, a DEENK kommunikációs koordinátora.

Az esten elhangzott, kevéssé ismert levélrészletek, újságcikkek, visszaemlékezések, orvosi leletek szinte teljesen új beállításba helyezték Ady Endre személyiségét, a barátokhoz, politikusokhoz, Brüll Adélhoz és Boncza Bertához fűződő kapcsolatát, a költő teljesen új arcát mutatva.

Sajtóiroda - BZs