Gyógyszervizsgálati pozícióról és DErbiről

Pár hét alatt több mint 5000 egyetemi dolgozó regisztrált a DErbi-re, amit idén második alkalommal hirdet meg az intézmény. A június 9-ei rendezvény mellett az egyetem kiemelt gyógyszervizsgálati státuszáról és nemzetközi megállapodásairól is szó volt a Szenátus júniusi ülésén.

- A világ legjelentősebb gyógyszerfejlesztési vizsgálatait koordináló vállalatának kiemelt gyógyszervizsgálati kutatóhelye lett a Debreceni Egyetem. A QuintilesIMS a világ teljes klinikaivizsgálat-piacának 20 százalékát fedi le, a legnagyobb ilyen cégről beszélünk. A Debreceni Egyetemet az úgynevezett "Prime Site" kategóriába sorolják, ez azt jelenti, hogy a mintegy 16 ezer vizsgálati hely közül a legjobb 25-ben mindössze 11 európai van, köztük a Debreceni Egyetem – a QuintilesIMS-szel aláírt együttműködési megállapodással kezdte beszámolóját Szilvássy Zoltán rektor

- Ezzel a minősítéssel a Debreceni Egyetem egy jelentős lépést tett a stratégiai cél felé, hogy önmaga egy regionális CRO-vá váljon, azaz Közép-Kelet-Európában bizonyos klinikai vizsgálatok rendszerében központi szervező helyet foglaljon el. Azt mutatják az adatok, hogy aki kiemelt gyógyszervizsgálati kutatóhely lesz, az rövid időn belül 3-4-szeresére tudja emelni a klinikai vizsgálatokból származó bevételét. Ez a mi esetünkben azt jelentené, hogy ez a vizsgálatokból befolyó összeg elérné a térítéses oktatásból származó bevétel nagyságát, tehát jelentős előrelépés lenne az intézmény életében – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán.

A rektor kitért rá, hogy az egyetem működésével kapcsolatos, korábban kiszervezett szolgáltatások terén a négy éve meghatározott intézményi stratégia szerint folytatják jövőre is a munkát.

- 2019-ben több fontos szerződés jár le, ilyen például a Klinikai Központ energetikai szolgáltatását, ivóvízellátását érintő megállapodás. Ennek kapcsán az egyetemnek át kell vennie bizonyos funkciókat, melyhez olyan környezetvédelmi átvilágításra van szükség, amely megvizsgálja, hogy milyen a levegő, az ivóvízbázis stb. Ehhez a környezetvédelmi hatósággal, a vízüggyel, a megyei önkormányzattal és a polgármesteri hivatallal közösen létrehoztunk egy munkacsoportot, amely kifejezetten a Debreceni Egyetem és a környezetében lévő ipari létesítmények környezetszennyezési kérdéseivel foglalkozik – tájékoztatott Szilvássy Zoltán. 

Bács Zoltán kancellár beszámolójában kiemelte, hogy az elmúlt hónapban a kancelláriának a legnagyobb feladatot a Kenézy Kórház integrációja nyomán az úgynevezett backoffice-tevékenységek átvételének az előkészítése jelentette.

- Az integráció miatt módosítani kell a szervezeti és működési szabályzatot, a kancellária ügyrendjét, a munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjét, az organogramot. Ezek mellett fel kellett mérnünk a kiszolgáló folyamatokat, hiszen azoknak a július elsejét követő működését kiemelten fontos biztosítani. Akkor ugyanis már Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház néven folytatja tevékenységét az intézmény, és például a kancellária intézi a hónap eleji bérfizetést is. Szinte biztos, hogy nem végleges megoldásokat találtunk, így ezek a következő évben a tapasztalatok birtokában módosulhatnak – sorolta Bács Zoltán.

A Klinikai Központ elnöki, valamint a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatói, illetve a Táplálkozástudományi Intézet tudományos tanácsadói posztjára kiírt pályázatokkal is foglalkozott a testület. A szenátus testület nagy többséggel támogatta Berényi Ervin, Karácsony Gyöngyi, illetve Baranyi József pályázatát. Utóbbi szakember a prediktív mikrobiológia világszerte elismert kutatója, jelenleg a londoni Imperial College vendégprofesszora.

Címzetes egyetemi tanári címek adományozása mellett a Szenátus döntött a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház létrehozásához szükséges egyetemi szabályzatok és ügyrendek módosításáról is. A testület támogatta a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki alapképzési szak, valamint a néprajzi alapképzési szak magyar értéktár specializáció indítási szándékát, valamint a Debreceni Egyetem 2017. évi vagyongazdálkodási tervét.


Az előző szenátusi ülésen a General Electric nemzetközi vállalattal kötendő szerződés támogatása után újabb fontos partnerségi megállapodásokról döntött a Szenátus. Támogatták az együttműködési szándéknyilatkozat megkötését az atomenergetikai ipari komplexum nemzetközi regionális hálózatának fejlesztését szolgáló Ruszatom – Nemzetközi hálózattal. Az előterjesztés kapcsán Szilvássy Zoltán rektor megjegyezte, hogy az együttműködési szándéknyilatkozat alapját a szerződő felek kétoldalú, orosz-magyar kulturális, oktatási, tudományos és más projektek fejlesztéséhez való hozzájárulása képezi. A szándéknyilatkozat összeállításakor kiemelt figyelmet fordítottak a magyarországi Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló megállapodásra, illetve a nukleáris energia területén történő szakemberek felkészítésére. A testület emellett megszavazta a Beijing Genomics Institute (BGI) kínai intézménnyel kötendő megállapodást is. A BGI jelenleg a világ legnagyobb genomikai vállalata, amellyel a Debreceni Egyetem genetikai és genomikai tudományterületeken kíván együttműködni.

A testületi ülés végén Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár felhívta a figyelmet a június 9-ei Dolgozói DErbire, melyre az intézmény több mint 5000 dolgozója regisztrált a Szenátus időpontjáig.

Sajtóiroda - TPL