A házi galambot mint az egyik legrégebben háziasított állatfajt, rendkívül sokrétűen használja fel az emberiség, kezdve a sporton és a hobbi célú tartáson át a gasztronómiáig. Utóbbi azért fontos terület, mert a galambhús az egyik legmagasabb biológiai értékű húsféleség.
- A galambhús-előállításra különösen nagy testű, úgynevezett óriás galambfajtákat tenyésztettek ki az elmúlt évszázadokban. A legtöbb ilyen fajta dokumentáltan a mediterrán régióból származik, de találhatunk a Kárpát-medencében is. Ezeknek a magyar fajtáknak az eredete és a leszármazási kapcsolatai tisztázatlanok voltak mindeddig – mondta Bagi Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának (AGBK) tudományos főmunkatársa.
A kutatási projekt vezetője hozzátette: ezek a galambfajták egyes elméletek szerint délről, elsősorban Itáliából kerültek hazánkba, míg mások szerint a törökök által honosodtak meg a Kárpát-medencében. Történeti adatok alapján azonban nem lehetett igazságot tenni. A magyar agrártörténet szempontjából is fontos volt, hogy genetikai módszerekkel azonosítsák ezeknek a nemzeti kinccsé is nyilvánított galambfajtáknak az eredetét.
Az AGBK szakemberei kutatómunkájuk során összesen 19 galambfajta több mint 270 mintáját vizsgálták.
- A filogenetikai elemzés megrajzolta az óriástermetű galambfajták családfáját. Kiemelkedően magas genetikai diverzitást mértünk a házi galambfajban, ami a genetikai keveredés összetett történetére utal. Úgy találtuk, hogy a hagyományos, küllemen alapuló, illetve a vélt vagy valós rokonságot alapul vevő fajtabesorolás rendszere visszaigazolódik genetikai eredményekben is. A galambfajták többségének azonban még nem alakult ki a markáns genetikai identitása. Ennek egyik magyarázata lehet a fajták evolúciós léptékkel mérve fiatal kora, illetve az egyes fajták gyakori keresztezése is – fejtette ki Bagi Zoltán.
A kutatási eredmények szerint a Kárpát-medencébe elsősorban keletről történt génáramlás, míg a mediterrán régióból ez kevésbé volt meghatározó. A magyar fajták közelebbi rokonságban álltak egymáshoz, mint más fajtákhoz, ami bizonyítja közös eredetüket. Hazai galambfajtáink genetikai sokfélesége igen magas szintű volt. Az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a háziasítás után a Kárpát-medence fontos útvonala lehetett a házi galamb-génáramlásnak, és Közép-Európában önálló águk fejlődött ki az óriásgalamb fajtáknak.
- A tanulmány keretében elsőként vizsgáltuk két, kulturálisan fontos iraki galambfajta genetikai sokfeleségét is, ami lehetőséget teremtett a közel-keleti és európai galambtenyésztési gyakorlatok összehasonlítására is. A nyugati világban a hangsúly a küllemi jellemzőkre helyeződik, míg a Közel-Keleten a származás tisztaságát tartják elsődlegesnek a tenyésztők, ezért gondosan számontartják galambjaik családfáját. Ezek az eltérő tenyésztési stratégiák visszatükröződtek a genetikai vizsgálatban is. Az európai galambfajták nagyobb genetikai sokféleséggel rendelkeztek, míg az iraki fajták genetikai diverzitása jelentősen alacsonyabb szintű volt, köszönhetően a zártabb tenyésztésnek – mutatta be a tanulmány főbb megállapításait Balog Katalin, a DE MÉK AGBK PhD-hallgatója, akinek doktori kutatásához is kapcsolódik a vizsgálat.
A kutatás egy olyan házi galamb csoportra is fókuszált, amely az élelmiszertermelés szempontjából is nagy jelentőséggel bír.
- A fajtakörbe tartozó magyar fajták kulturális értéket hordoznak számunkra, azonban mindeddig genetikai módszerekkel nem vizsgálták őket. Ezt a hiányosságot szerettük volna pótolni. Bízunk benne, hogy eredményeink a gyakorlatba is beépülnek, hiszen a tenyésztők felhasználhatják ezt a tudást a genetikai sokféleség fenntartásához, mind az őshonos magyar galambfajták génmegőrzésében, mind a húsgalamb állományok nemesítése során – mutatott rá Bagi Zoltán.
A tanulmány az alábbi linken érhető el: https://doi.org/10.1016/j.psj.2024.104310
Sajtóközpont
