Díjazott egyetemi kutatók

A Debreceni Egyetem szakembereinek tevékenységét is elismerték a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának éves közgyűlésén, amelyet február 22-én tartottak a DAB Székházban.

- A tudományos munkát és a rendezvények számát tekintve az agrár-, az orvos-, valamint a biológiai és környezettudományi szakbizottságok bizonyultak a legaktívabbnak az elmúlt évben - fogalmazott összegzésében Hodossy-Takács Előd. A szervezet főtitkára kiemelte: a rendezvények száma meghaladta a 230-at, amelyek látogatottsága összességében elérte a 14 ezret. Sikernek mondható az is, hogy több kutatás – többek között az ATOMKI-ban elért eredmények – nemzetközi visszhangot váltott ki.


Az éves beszámolóban elhangzott: több halaszthatatlan felújítási munka is elkészült, de ezen a területen van még tennivaló, amelyhez egyaránt várják a város és Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatását.


A tervekről szólva a főtitkár elmondta: jövőre új munkabizottság alakul, amelynek fő témaköre a kommunikáció- és médiatudomány lesz.


A közgyűlésen adták át a testület kitüntetéseit: a DAB Pro Scientia díját vehetett át Trócsányi Zoltán, a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója, aki  „Egy fizikus világképe” címmel előadást is tartott a testület tagjainak.


DAB Plakett elismerésben részesült Séllei Nóra, a DE Bölcsészettudományi Kar Brit Kultúra Tanszék egyetemi tanára, Bíró Tamás, a DE Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetének igazgatója és Dobránszki Judit, tudományos tanácsadó, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója vehette át.


Sajtóiroda - BZs