DEDM: ezúttal a DE rektora adta át a díjakat

Újabb eredményes hónapot zárt a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja, a DEDM. A szeptemberi kupákat és a szponzorok által felajánlott értékes nyereményeket ezúttal Szilvássy Zoltán rektor adta át a Főépületben.

Már több mint két éve szervezi a DEAC szabadidősport szakosztálya a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramot azzal a céllal, hogy az intézmény dolgozóit mozgásra, aktív életmódra buzdítsa. A szakosztály játékos versenyt hirdetett: a dolgozók mozgással töltött perceiket egy regisztrációs felületen pontokra válthatják, a bejegyzett pontok alapján pedig minden hónapban kiderül, melyik szervezeti egység tagjai a legsportosabbak.

A kisebb létszámú, száz fő alatti szervezeti egységek között szeptemberben az Oktatási Főigazgatóság dolgozói mozogtak a legtöbbet, második a Pályázati Központ, míg harmadik a Közbeszerzési és Beszerzési Igazgatóság lett.

A nagyobb létszámú egységek között a szervezők nagy örömére három klinika érdemelte ki a dobogós helyeket, sorrendben a Gasztroenterológiai Klinika, az Urológiai Klinika és az Orvosi Képalkotó Klinika.

A kiemelt kategóriában a kis egységeknél a Tervezési és Kontrolling Igazgatóság, a Rektori-Kancellári Kabinet és a Sajtóközpont volt a három dobogós, ezúttal a Jogi Igazgatóság negyedikként zárt. A nagyoknál pedig a Gazdaságtudományi és a Műszaki Kar mögött az AKIT végzett harmadikként, megelőzve a könyvtár kollektíváját.

A helyezettek mellett jól teljesített a Gyógyszerésztudományi és a Természettudományi Kar, a Kancellária egységei közül a HR Igazgatóság és a Kis Szervezetek Válogatottja, a klinikák közül a Kardiológiai és Szívsebészeti, valamint a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika is.

Szeptemberben a legváltozatosabb mozgásformák bejegyzéséért UD Shop-ajándékban részesült Eke Beáta, a GTK oktatója.

A helyezettek a támogatóknak köszönhetően értékes nyereményekkel gazdagodtak. A Mádi Bor Akadémia ezúttal nem egyéneket, hanem közösségeket jutalmazott, kiemelve ezzel is a csapatmunka és az összefogás fontosságát. A nyertes szervezeti egységek pincelátogatással egybekötött E-bike dűlőtúrát nyertek, amelyek még inkább elősegíthetik a közösség formálódását és a közös élmények átélését, amelyekre a Mádi Borakadémia kiemelt figyelmet fordít.

A Mozaik Med Sportegyesület részvételi lehetőségeket ajánlott fel az I. Globus-Mozaik Med Futónapra (október 20.), mellyel a szervezők az emlőrák elleni küzdelemre és a megelőzés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A családbarát rendezvényt prevenciós nap előzi meg, a futónapon összegyűjtött támogatásból pedig a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika

számára egy emlősebészeti eszközre gyűjtenek, ami lehetővé teszi az izotóppal jelölt őrszemnyirokcsomó pontos detektálását.

A díjakat átadó Szilvássy Zoltán rektor örömének adott hangot, hogy együtt ünnepelhette a sportos életmódot a legaktívabb szervezeti egységek képviselőivel, egyben kitért arra is, hogy több szempontból is közel áll hozzá a mozgásprogram.

- Az én nagydoktorim erről szólt, sportolunk és ezért tovább élünk. Tehát tudományosan, szakmailag magaménak érzem ezt a témát, és azt is szeretném a jövőben ennek a körnek a domíniumává tenni, hogy mindenféle tudományos következtetéseket le lehet abból vonni, hogy egy ilyen zárt közösség kontrollált körülmények között sportol. Emellett a Debreceni Egyetemnek kialakulóban van egy nagyon jelentős, C-vitaminnal kapcsolatos felfedezése, amelyet ebben a körben tervezünk először bevezetni – jelezte a rektor.

Az októberi pontgyűjtés már elkezdődött, a 10. hónap díjazottjainak a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar vitamindús termékekből összeállított ajándékcsomagokat ajánlott fel.

A programot szervező DEAC szabadidősport szakosztály vezetője, Mag Zoltán rámutatott: a program célja a mozgásra ösztönzés és a közösségépítés.

- Jó látni, hogy ezek a célok hogyan valósulnak meg az egyetemi szervezetek életében. Több olyan egység is van, például a Tervezési és Kontrolling Igazgatóság, az Orvosi Képalkotó Klinika, ahol közösen mentek el olyan programra, ahol a fő tevékenység a közös mozgás volt, mellyel saját kis közösségüket is építették, erősítették. Ráadásul ezt a közös mozgást regisztrálják a nyilvántartó felületen és mindjárt garantált is az adott hónapban a jó eredmény elérése – mutatott rá a szakosztályvezető.

Mag Zoltán beavatott emellett, hogy a hangsúly továbbra is az egészségmegőrző mozgáson van, ezért a DEAC szabadidősport szakosztály hamarosan elindítja új programját, a dolgozói gerincjógát. Az ülőmunka, a modern életmód miatt sokakat érintenek a gerincproblémák, ennek csökkentésében, kiküszöbölésében segíthet ez a mozgásforma.

A mozgásprogramhoz bármely egyetemi dolgozó csatlakozhat itt, a pontokat pedig ezen a linken gyűjthetik szervezeti egységeiknek.

Sajtóközpont – PKZs