Családi jégkarnevál

Családbarát intézményként idén is gondoskodott a dolgozók és családtagjaik téli kikapcsolódásáról az egyetem. A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) vasárnap rendezte a Családi jégkarnevált a Jégcsarnokban.

 Már a nyitás előtt érkeztek a dolgozók és a gyerekek, hogy minél előbb birtokba vehessék a csarnokot, ahol a korcsolyázás mellett játékos sportvetélkedők, sorversenyek, jég-gokart és számos nyeremény is várta az érdeklődőket.


- Lassan hagyománnyá válik a Családi jégkarnevál, hiszen ez az ötödik alkalom, hogy gondoskodunk az egyetemi polgárok és családtagjaik télbúcsúztató kikapcsolódásáról – mondta az unideb.hu portálnak Berényi András. A DEMEK központvezetője kiemelte: évről-évre emelkedik a regisztrált résztvevők száma, míg tavaly 800 fő jelezte részvételét, a mostani rendezvényre az ezret is meghaladta a jelentkezők száma.

- Együtt a munkában, együtt a szabadidőben – ettől igazi közösség a Debreceni Egyetem nagy családja – fogalmazott köszöntőjében Jávor András. A rektori főtanácsadó hangsúlyozta: jó érzés együtt látni a dolgozókat és a gyerekeket, hiszen ők lesznek azok, akik biztosítják majd a hallgatók, és később az egyetemi polgárok utánpótlását; aki itt dolgozik, itt tölti élete nagy részét, vagy itt tanul, most családtagjaival együtt érezheti magát egyetemi polgárnak.

A DEMEK az Alumni Központtal közösen már elkezdte az előkészületeket a következő programra: májusban idén is megrendezik gyermeknaphoz kapcsolódva az egyetemi Családi Napot a Nagyerdőn.

Sajtóiroda - BZs