Bronzba öntött emlékezés

Jövő májustól Tisza István szobra mellett Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert ábrázoló alkotás is díszíti majd a Debreceni Egyetem Főépülete előtti teret. A művet Juha Richárd szobrászművész készíti el.

A szoborpályázatra beérkezett négy makettből az egyetemi polgárok szavazással dönthették el, melyik alkotás legyen a nyertes, melyik készüljön el végleges formában öltve bronzba öntve, és kerüljön a központi épület előtti térre.


Az egyetem felhívására négy pályamű érkezett, valamennyi művész – szem előtt tartva az egyetem kérését, miszerint a terv illeszkedjen a Tisza Istvánt ábrázoló alkotáshoz – álló alakos szobortervet készített, amelyek mindegyikén szerepel a kultúrához való kötődést jelképező könyv, mint motívum.


A tervpályázatot a legmagasabb szavazati aránnyal Juha Richárd szobrászművész nyerte. „A szobor testtartása nyugodt, méltóságteljes pózban ábrázolja a kultuszminisztert, bal kezében kalapot tart, jobb kezét oszlopon lévő könyveken nyugtatja, jelezve ezzel egész életének hitvallását, olyan emberét, aki a magyar nemzet megmaradásának zálogát az iskolázás fejlesztésében, a képzésben, a kiművelt emberfőkben látta” – fogalmazott műleírásában az alkotó.


Klebelsberg Kunó munkássága során múlhatatlan érdemeket szerzett a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem fejlesztésében. Neki köszönhető, hogy az 1. világháborút követően folytatódhatott a klinikatelep félbe maradt építkezése, és jelen volt a 1927. október 17-i zárókő-letételi ünnepségen is, amelyet összekapcsoltak az egyetem névadója, Tisza István szobrának avatási ünnepségével.


„Légy mintaképe hazafiságban, tudásban, kötelességteljesítésben a jövő magyar nemzedéknek.” – mondta Klebelsberg Kunó az eseményen.


Kezdeményezésére született az az 1924-es törvénycikk, amely alapján a debreceni Tisza István Tudományegyetemen is megszervezhették a Bölcsészettudományi Kar mellett a Tanárképző Intézetet is.
De a miniszter itt volt a Főépület alapkőletételénél is 1927. június 3-án, ő tette az egyik első – jelképes - kalapácsütést az építkezésen a „Törhetetlen hittel a vallás, az erkölcs és a művelődés nevében” mondat kíséretében. Gondolatait az alapkőbe zárt szöveg is őrzi.


1932. május 15-én, pünkösd vasárnapján a Díszudvar adott otthont az épület ünnepélyes avatásának. Az eseményen, mint vendég, megjelent az gróf Klebelsberg Kunó nyugalmazott kultuszminiszter is.


Az egyetem 1927-ben köszönetét az intézmény érdekében végzett munkásságáért díszdoktori cím odaítélésével fejezte ki.


Idén a Debreceni Egyetem rektori vezetése arról döntött, hogy - csatlakozva az elődök elismeréseihez – Klebelsberg Kunó szobra is díszítse az egyetem előtti teret, maradandó emléket állítva annak a férfinak, aki annyi mindent tett az intézmény fejlesztéséért.


Klebelsberg Kunó szobrát a tervek szerint jövő májusban állítják majd föl a Főépület előtti téren, a művész heteken belül megkezdi a munkát.


Sajtóiroda - BZs