Az inklúzió jó gyakorlatai

A fogyatékos személyek foglalkoztatásának és integrációjának, azaz inklúziójának példaértékű megvalósítását mutatták be október 13-án, pénteken a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.

A „Bahnsteig 42” – „42-es peron – Itt összefutunk” elnevezésű rendezvény központi témája a fogyatékkal élők bevonásával összefüggő jó gyakorlatok bemutatása volt. A Debreceni Egyetem nyíregyházi campusán tartott eseményen, a projekt ismertetése révén betekintést nyújtottak a kar oktatói, egykori és jelenlegi hallgatói számára abba, hogyan lehet kreatív módon, a gyakorlatban megvalósítani a fogyatékos személyek inklúzióját.


A „Bahnsteig 42” programban Nyíregyháza németországi testvérvárosában, Iserlohnban egy műemlékvédelem alatt álló romos állomásépület átalakításával jött létre egy olyan találkozóhely, amely a fogyatékkal és fogyaték nélkül élő emberek számára nyújt lehetőséget a kapcsolatteremtés speciális formájára.
A megvalósítás részleteit, adaptálható eredményeit feltáró rendezvény példaértékű és ötletadó ismeretet nyújtott az Egészségügyi Kar alap- és mesterszintű szociális képzéseiben résztvevő oktatók és hallgatók számára, valamint a gyakorlati terepeken fogyatékos személyekkel dolgozó szakembereknek.

A projektbemutatót követően a Debreceni Egyetem szakemberei, magyar és külföldi hallgatói, valamint az esemény résztvevői interaktív beszélgetés során tehették fel kérdéseiket az előadónak. Az érintetteknek egyeztettek arról, hogy hamarosan konkrét megbeszéléseken tárgyalnak a fogyatékos és nem fogyatékos személyek mindennapi együttélését előre mozdító újabb ötletekről, jó példákról.
A rendezvénynek külön aktualitást adott, hogy az Iserlohn-Nyíregyháza-Chrozów testvérvárosi együttműködés szeptember 27-én, Hamburgban kapta meg "A legélőbb testvérvárosi kapcsolat" fődíjat, amelyet 23 ország 320 projektje közül érdemelte ki.

Sajtóiroda-MM