Az édesanyákat köszöntötték

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is megünnepelték az anyák napját. Május első vasárnapján színes műsorral köszöntötték az elmúlt napokban az intézményben szült édesanyákat.

Verset szavaltak és énekeltek a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán az ott dolgozók gyermekei, ezzel kedveskedtek a bent fekvő édesanyáknak. Az intézményben több mint 10 éve rendezik meg az anyák napi ünnepséget.

- A köszöntést még az osztály előző főnővére kezdeményezte, én pedig kötelességemnek tartom, hogy folytassuk a hagyományt. Az anyaság nálunk kezdődik. A szülés után nagyon sok nehézség adódik, és ahhoz, hogy a szépségeit is értékelni tudják, rá kell hangolódni az anyaságra. Ezzel a kis meglepetéssel talán tudunk ebben segíteni az édesanyáknak – mondta Kalmár-Kocsor Márta osztályvezető főnővér.


Vasárnap 18 édesanyát köszöntöttek az osztályon. A kórházban eddig idén több mint 700 újszülött látta meg a napvilágot. Tavaly összesen 2211 baba született a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban.  

Sajtóiroda - CzA