Állásbörze ősszel is!

Idén először ősszel is megrendezi állásbörzéjét és karriernapját a Debreceni Egyetem, amelynek Főépületében november 8-án egy időben egy helyen találkozhatnak egymással az álláskeresők és az álláskínálók.

Az egyetemi állásbörzén és karriernapon a munkát kereső egy nap alatt akár 15-20 cég képviselőjével is találkozhat, átadhatja önéletrajzát, és még egy gyors próba-állásinterjún is részt vehet. A munkaadók pedig több száz álláskeresővel is egyeztethetnek, így ugrásszerűen megnő annak az esélye, hogy gyorsan megtalálják a megfelelő embert pozícióikra.

- Kinőtte az egyetem a tavaszi rendezvényt, szükség van arra, hogy egy évben kétszer is megrendezzük azt a találkozót, amely a munkát keresőknek, és a munkát kínálóknak egyaránt lehetőséget teremt a találkozásra – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek. Az oktatási rektorhelyettes kiemelte: az egyetem alapvető feladata, hogy felkészítse a hallgatókat arra, hogy az itt szerzett tudás birtokában végzés után helyt tudjanak állni a munkaerőpiacon is.

Akinek még nincs konkrét célja és elképzelése álmai munkahelyéről, annak azért érdemes felkeresnie a rendezvényt, mert most is várják pályaorientációs szakemberek és szolgáltatások az érdeklődő álláskeresőket.

- Grafológusok vizsgálják meg az írását, hogy kiderüljön: a személyiségjegyei alapján milyen típusú munka lehet neki a legalkalmasabb. A próba-interjús kabinokban „eljátszhatják” a beszélgetést, amelyből a „pályázó” megtudhatja, mire kell majd figyelnie, ha élesben kerül hasonló szituációba. Karrier-tanácsadókkal beszélgethet arról, milyenek az aktuális munkaerő-piaci trendek, hol érdemes elhelyezkednie, vagy hogyan érdemes elkezdeni a felkészülést egy állás megpályázásához – sorolta Molnár Dániel, a Hallgatói Önkormányzat kabinetfőnöke.


A szervezők szerint a cégek érdeklődése az őszi rendezvény iránt bizonyítja, hogy megvan az igény a vállalati oldalról, amellett, hogy folyamatosan vannak új kiállítók is. Az álláskeresőknek pedig nagy segítség egy állásbörze ahhoz, hogy felmérjék kompetenciáikat, vagy akár találkozzanak potenciális munkaadóikkal.

Sajtóiroda - BZs